Osztrák hokiliga: hosszabbításban kikapott, de az élen maradt a Fehérvár

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.12.28. 22:30
null
Nagy küzdelem volt (Fotó: facebook.com/FehervarAV19)
A Fehérvár legutóbbi négy meccséből három is a hosszabbítás perceiben dőlt el, ezúttal a linzihez hasonlóan alulmaradt a magyar csapat.

Nyílt sisakos meccsre számított a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője, Kiss Dávid Villachban, ahová a naptári év utolsó mérkőzésére utazott csapata az osztrák bázisú ICEHL keretein belül. Nem tévedett, a két csapat olyan „oda-vissza hokit” játszott, hogy a nézők – költői túlzással persze – úgy kapkodhatták a fejüket, mintha teniszmeccsen ülnének.

Ennek ellenére a rendes játékidő csupán egy-egy gólt hozott, a ráadásban pedig a Villach Sabolic találatával otthon tartotta a pluszpontot.

A vasak között Horváth Dominik kezdett – Olivier Roy el sem utazott Ausztriába, a buszon a helyét a FEHA19-ből felhívott Márkus Levente foglalta el, hogy aztán a cserepadról nézze végig a mérkőzést.
A gólcsendet a Volánt sújtó sérüléshullám ellensúlyozására szerződtetett Carter Robertson törte meg az első negyedóra vége felé közeledve, Hári János hátrakotort bulija után, ezt követően pedig hiába támadott mindkét csapat óriási elánnal, csak az 51. percben érkezett újabb találat. Andrew Desjardins emberelőnyös gólja után még a harmadik harmadban a Volán kapujában kötött ki a korong, de csak azért, mert Horváthot belökték a ketrecbe – a hazai edzői challenge is sikertelennek bizonyult. A magyarok így a legutóbbi négyből harmadik mérkőzésükön túlóráztak, a hosszabbításban ezúttal Robert Sabolic volt eredményes.

OSZTRÁK HOKILIGA
ALAPSZAKASZ
VILLACHER SV (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 2–1
(0–1, 0–0, 1–0, 1–0) – hosszabbításban     
Villach, 3465 néző. V: Nagy A., Piragic (horvát), Bedynek (osztrák), Muzsik.
VILLACH: LAMOUREUX – Katic, MacPherson (1) / Viveiros, Kulda / Lindner, Wall / Wetzl, F. Lanzinger – Rebernig, Hancock (1), HUGHES (2) / Richter, Desjardins 1, Luciani / SABOLIC 1, Rauchenwald, Tomazevic / Wallenta, Maca, B. Lanzinger. Edző: Marcel Rodman
FEHÉRVÁR: HORVÁTH D. – Fournier, T. Campbell / Robertson 1, Atkinson / Stipsicz, M. Phillips / Kiss R. – Magosi B., Hári J. (1), Kuralt / Leclerc, Bartalis I., Mihály Ákos / Leavens, McGauley, Terbócs / Vértes, Ambrus G. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 39–29.
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 1/0

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Fehérvár AV19 32 20 2 2 8 114–88 +26 66
2. Klagenfurt 31 16 3 5 7 108–74 +34 59
3. Salzburg 30 15 5 2 8 90–74 +16 57
4. Linz 31 15 3 5 8 107–74 +33 56
5. Bozen Südtirol 31 16 4 11 89–73 +16 56
6. Villach 30 13 4 2 11 101–89 +12 49
7. Pustertal Wölfe 31 14 1 3 13 89–85 +4 47
8. Innsbruck 30 12 3 5 10 83–85 –2 47
9. Vorarlberg 31 12 1 3 15 101–104 –3 41
10. Olimpija Ljubljana 30 8 4 3 15 83–99 –16 35
11. Vienna Capitals 31 7 4 4 16 77–114 –37 33
12. Asiago 30 5 4 5 16 74–119 –45 28
13. Graz 30 4 4 3 19 60–98 –38 23

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Az FTC és a Fehérvár is kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.28. 21:48

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Hári János: Reméljük, sűrűbben váltunk majd az agresszívebb taktikára!

Jégkorong
2026.01.24. 09:05

Otthon kapott ki a Ljubljanától a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.23. 21:45

Bő másfél hónap alatt másodszor verte meg az FTC a címvédő Salzburgot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.21. 21:04

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
2026.01.17. 22:02
Ezek is érdekelhetik