Osztrák hokiliga: öt gólt ütve győzött a Fehérvár

K-SZ. B.K-SZ. B.
2023.12.26. 19:50
null
Öt gólt ünnepelhettek a fehérváriak (Fotó: Hydro Fehérvár AV19 Facebook)
A Fehérvár hazai jégen 5–2-re győzött a Graz ellen az osztrák jégkorongbajnokság (ICEHL) keddi játéknapján, és megerősítette pozícióját a tabella élén.

 

Karácsony másnapja ide vagy oda, az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok ismét csordultig telt, a Volán szurkolói tűkön ülve várták, visszavágnak-e kedvenceik a Graznak a legutóbbi meglepő vereségért.

Kiss Dávid fiai mindent megtettek azért, hogy az ünnepen a Raktár utcába érkező fanatikusok szájíze ne csak az elfogyasztott bejglik, hanem kedvenceik teljesítménye miatt is jó legyen. Már a mérkőzés korai szakaszában is kapujához szegezte a magyar csapat a ligautolsó osztrákokat, és az első gólra sem kellett sokáig várni. Magosi Bálint a kapu mögül visszapattanó korongot ütötte az üresen tátongó kapuba, majd néhány perccel később ugyanő Hári János lövése után tette bele ütőjét a pakk útjába, ez megzavarta a grazi kapust, és már 2–0 állt az eredményjelzőn.

A Volán sokszor nyomasztó fölényben játszott, az utolsó 20 percben mégis kiegyenlített a Graz, de erre hárommal válaszoltak a hazaiak, és magabiztos, 5–2-es győzelmet arattak.

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–GRAZ99ERS (osztrák) 5–2 (2–0, 0–0, 3–2)
Székesfehérvár, 2747
néző. V: Groznik (szlovén), Rencz, Muzsik, Váczi D.
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Fournier, T. Campbell (1) / Stipsicz, Robertson (1) / Atkinson Nilsson H. / Kiss R., Phillips – MAGOSI B. 3, HÁRI J. 1 (2), Kuralt (1) / Leclerc, Bartalis I. 1, Mihály Ákos / Vértes, McGauley, Leavens / Ambrus G., Németh K., Terbócs. Edző: Kiss Dávid
GRAZ: Wieser – Gregorc, Bouramman / Egger, Kernberger / Pfeffer, Schira / Reiner – Karstenbergs, Schiechl, Grafenthin / SALINITRI 1, Matson (1), Ograjensk / Antonisch, Wemmenborn, Kittinger / Engelhart, Krainz 1, Bauer (1). Edző: Johan Pennerborn
Kapura lövések: 36–20
Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid:
– Nagyszerűen játszottunk az első harmadban, úgy, ahogy hazai pályán, a saját szurkolóink előtt illik. A másodikban nem voltunk elég élesek, olyan dolgokat erőltettünk, amik nem működtek, ezért kiestünk a ritmusból. Ez vezetett ahhoz is, hogy kiegyenlített a Graz. Látjuk a meccsen elkövetett hibákat, ezeken javítani fogunk, de örülök, hogy megszereztük a három pontot.
Johan Pennerborn: – Az első játékrész a Fehérváré volt, de a második harmad közepétől kezdtünk mi irányítani, és a harmadikban ki is egyenlítettünk. Sajnos egy csúnya hibát követően ismét előnybe került a magyar csapat, majd a saját emberelőnyünkben kaptunk újabb gólt, és innen már nem volt visszaút. Kemény mérkőzés volt, de tovább kell lépnünk és nem rágódni azon, mi történhetett volna ma, ha néhány dolog kicsit másképp alakul.

További eredmények
Vienna Capitals–Salzburg 3–2
Linz–Innsbruck 1–3
Olimpija Ljubljana–Klagenfurt 7–6, szétlövéssel
Bozen Südtirol–Villach 3–2
Pustertal Wölfe–Vorarlberg 3–6

AZ ÁLLÁS
  M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Fehérvár AV19 31 20 2 1 8 113–86 +27 65
2. Linz 30 15 3 5 7 104–67 +37 56
3. Klagenfurt 30 15 3 5 7 106–74 +32 56
4. Salzburg 29 15 4 2 8 86–71 +15 55
5. Bozen Südtirol 30 15 4 – 11 84–71 +13 53
6. Villach 29 13 3 2 11 99–88 +11 47
7. Pustertal Wölfe 30 14 1 3 12 89–83 +6 47
8. Innsbruck 30 12 3 5 10 83–85 –2 47
9. Vorarlberg 30 11 1 3 15 94–101 –7 38
10. Olimpija Ljubljana 29 8 4 2 15 80–95 –15 34
11. Vienna Capitals 30 6 4 4 16 74–112 –38 30
12. Asiago 29 5 4 5 15 72–114 –42 28
13. Graz 29 4 4 3 18 58–95 –37 23
Legfrissebb hírek

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53

Terbócs István: Az a minimum, hogy az Ifjabb Ocskay Gábor Emlékhétvégén mindent kiteszünk a jégre!

Jégkorong
2026.09.14. 07:45