Erste Liga: FTC–DAB meccsel kezdődik az alapszakasz második része

H. Á.H. Á.
2024.02.05. 22:50
Fotó: Dömötör Csaba
Az Erste Liga hivatalos honlapján hétfő délután közzétette a bajnokság alapszakasza második részének menetrendjét, a szakasz február 13-án kezdődik, és március 5-én ér véget.

 

A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) alapszakaszának első része vasárnap este ért véget, s hétfőn a liga hivatalos honlapján meg is jelent a második szakasz menetrendje. Merthogy, az alapszakasz végeredménye alapján a 10 csapatos mezőnyt az úgy nevezett „kígyóelv” alapján két ötös csoportra osztották, s azt már előre tudni lehetett, hogy mindkét csoportban mindenki kétszer játszik mindenkivel, vagyis még nyolc meccs vár a csapatokra.

Az 1. csoportban az FTC, a Gyergyó, a Csíkszereda, a DEAC és a Dunaújváros, a 2. csoportban pedig a Brassó, a BJA HC, az Újpest, a DVTK és a FEHA19 mérkőzik meg egymással és a szerzett pontjaikat hozzáadják az alapszakaszban már eddig elértekhez, így alakul ki újabb nyolc forduló után a negyeddöntő mezőnye, hiszen az utolsó két helyezett nem jut a rájátszásba.

A playoffban egyébként már csak két hely kiadó, hiszen az FTC, a Corona Brasov, a BJAHC, az SC Csíkszereda, a Gyergyói HK és az Újpest már biztosította a helyét.

A második szakasz február 13-án kezdődik (az FTC fogadja a Dunaújvárosi Acélbikákat), és március 5-ig játsszák le a 40 meccset.

ERSTE LIGA
A 2. szakasz első három játéknapjának programja
Február 13., kedd
FTC–Dunaújvárosi Acélbikák
Február 14., szerda
DEAC–Gyergyói HK
Újpest–Corona Brasov
DVTK Jegesmedvék–Budapest JA HC
Február 15., csütörtök
Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda

A második szakasz teljes menetrendje innen letölthető.

 

Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
16 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
23 órája

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23