Erste Liga: Ilyenkor ezt már nem nagyon szokták befújni – Galajda Zsombor

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 10:52
null
Hosszabbításban szerezte meg a Gyergyói HK a győzelmet az FTC-Telekom otthonában az Erste Liga kígyóelv szerint folytatódó alapszakaszában. A mérkőzés után Szilassy Zoltán részletesen is beszélt az NSO Tv-nek az idei lebonyolítás kialakításának hátteréről, míg Galajda Zsomborral az általa kétesnek tartott bírói ítéletekre is kitértünk.

„A hosszabbításban véleményes kiállítást volt, szerintem, ezen el is dőlt a mérkőzés. Az ezt megelőző támadásnál hasonló eset történt a gyergyói kapunál, ezért is mondom, ezt ilyenkor már nem nagyon szokták befújni. Érdekes volt, sajnos megtörtént, ezáltal gólt is kaptunk. Nem szeretnénk erre fogni, de úgy gondoljuk, véleményes ítélet volt” – utalt arra Galajda Zsombor, hogy az 1–1-es rendes játékidő után a hosszabbítás utolsó percében úgy kapott ki az FTC a Gyergyótól, hogy a Gyergyó emberelőnybe került. 

Videónkban a gyergyóiak első gólja is szóba kerül, illetve az, hogy ez milyen hatást gyakorolt az FTC-re. Szilassy Zoltán, a Gyergyó vezetőedzője is értékeli a látottakat, valamint beszél az Erste Liga idei lebonyolítási rendszere kialakításának hátteréről. 

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FTC-Telekom–Gyergyói HK (romániai) 1–2 (0–0, 0–0, 1–1, 0–1) – hosszabbítás után 
Budapest, Tüskecsarnok, 914 néző. Vezette: Korbuly, Rencz, Mizsák, Pálkövi Botond
FTC: ARANY G. – Marva, ROTH (1) / Seregély Máté, Crespi / Hrabal, Haranghy / Banga – Galajda, A. Brady (1), Kulmala / Nemec, Kestilä 1, LaPorte / Turbucz, Nagy G., Tóth A. / Y. Turcotte, Farkas S., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
GYERGYÓ: RINNE – HAARANEN 1 (1), Kozma Zs. / Dalhuisen, Raymond / Mesikämmen, Imre – Vincze P., Császár, BODÓ 1 (1) / B. Orbán, Sylvestre (1), Sárpátki / Sándor-Székely, Tranca, Szigeti / Csiszer, Tamminen. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 38–29. Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 5/2

 

Legfrissebb hírek

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.12. 21:45

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
2025.09.12. 13:37

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Kanadát is megjáró fiatallal erősít a DEAC

Jégkorong
2025.07.07. 10:13

Osztrák jégkorongliga: ponterős hátvéd hagyta el az FTC-t

Jégkorong
2025.07.03. 19:43

Osztrák jégkorongliga: távozik az FTC házi pont- és gólkirálya

Jégkorong
2025.06.30. 12:38
Ezek is érdekelhetik