Erste Liga: Markus Juurikkala lett a Gyergyói HK új vezetőedzője

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 16:08
Markus Juurikkala egy idényen át irányította a lila-fehéreket, immár a Gyergyói HK vezetőedzője (Fotó: utehoki.hu)
Markus Juurikkala lett a jégkorong Erste Ligában elődöntős Gyergyói HK vezetőedzője, akinek munkáját másodedzőként Szaller Márk segíti.

 

A székely klub hétfőn jelentette be a 36 éves finn edző érkezését. Juurikkala az előző idényben az UTE csapatát irányította, a negyeddöntőben éppen a Gyergyó ejtette ki a lila-fehéreket, ezek után pedig nem hosszabbítottak vele szerződést. Előzőleg hazájában és Svájcban dolgozott utánpótlásedzőként több csapatnál is, majd 2018-tól az Alpesi Ligában érdekelt Bergenzerwald edzője volt.

„Markusnak kész csapatot kell átvennie, aminek megvannak a nehézségei és az előnyei is. Egy olyan edzőt kerestünk, aki ismeri a ligát, ismeri a csapatot is. Három-négy név is felmerült és számos egyeztetés, személyes beszélgetések után rá esett a választás – mondja róla Szilassy Zoltán, a korábbi vezetőedző, aki egy hete a GYHK sportigazgatója. Elárulta: a kapcsolatot akkor vették fel vele, miután továbbjutottak az UTE ellen, a megállapodás előtt pedig informálódtak róla. – Ő egy fiatal, szorgos, sokat videózó, sokat elemző, gondolkodó edző, aki öt évet is dolgozott légiós edzőként egy csapatnál, azaz szeret építkezni, nem pedig ugrálni egyik helyről a másikra.”

A 28 éves Szaller a Ferencváros, majd a Budapest JA utánpótlásában dolgozott.

„A céljaink nem változtak. Topcsapat vagyunk, és most is a tetejét célozzuk meg, újra meg akarjuk nyerni az Erste Ligát. Ez természetesen nyomást is jelent az új edzői stábra és a játékosokra is, de ezt édes teherként kell megélni. Az első cél mindig az, hogy bejussunk a rájátszásba, de addig is most egy hosszú alapozás következik, majd egy hosszú, folyamatos fejlesztés, hogy aztán készen álljunk a legnagyobb kihívásra” – mutatott rá Szilassy.

 

Legfrissebb hírek

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: bővülhet a sorozat mezőnye

Jégkorong
2026.01.22. 17:39

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
2026.01.18. 19:14

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2026.01.18. 18:26

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Erste Liga: három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a csíkszeredai Nicholas Ritchie

Jégkorong
2026.01.14. 18:40
Ezek is érdekelhetik