Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 11:06
Galoha az Erste Ligán belül váltott klubot (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban szereplő DEAC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a BJA HC lett centere, Kirils Galoha a következő idényben a csapat játékosa lesz.

A DEAC hivatalos honlapja szerint Galoha az elmúlt két és fél idényben a Budapest Jégkorong Akadémia HC-nál szerepelt, s a 2023–24-es bajnokság alapszakaszában 44 mérkőzésen 48 pontot szerzett 17 gól, 31 gólpassz eloszlásban, majd a rájátszásban ehhez hozzátett még 6 meccsen hét pontot. A 28 éves lett center a Dinamo Riga utánpótlásában nevelkedett, a 2015–2016-os szezonban egy meccs jutott neki a KHL-ben. Később megfordult első osztályú bajnokságban, a német harmadvonalban és a francia másodosztályban. A lett Olimp Rigával és a lengyel GKS Tychy együttesével bajnok lett. A 2021–22-es idényben Dániából igazolt az akkor még MAC-nak hívott BJA HC-hoz, amelyben 111 Erste Liga-mérkőzésen 124 pontot szerzett.

Amikor a bajnokság véget ért, a DEAC keresett meg elsőként. Szimpatikus számomra az egyetemi klub, nem gondolkodtam sokat, de nem is igazán akartam várni más ajánlatra, így nyugodtabban mehettem pihenőre, nem maradt bennem bizonytalanság a jövőmet illetően. Motivált az is, hogy korábbi csapattársam, Ilja is a DEAC-ba igazolt. Sportember vagyok, mindig nyerni akarok, és remélem, itt is sok szép sikerben lesz részem. Majd meglátjuk, milyen csapat jön össze, ahogy hallom, a keret most nagyobb változáson esik át, ám optimista vagyok az új szezont illetően – idézte Kirils Galohát a DEAC honlapja.


 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
Tegnap, 9:50

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Kosárlabda: Flasár Botond és Varga Ferenc is szintet lépett a DEAC-ban

Utánpótlássport
2026.01.26. 13:24

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: bővülhet a sorozat mezőnye

Jégkorong
2026.01.22. 17:39

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
2026.01.18. 19:14
Ezek is érdekelhetik