Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Vágólapra másolva!
2024.07.12. 18:27
Fotó: deac.hu
Gönczi Lajos és Mark Szmirnov nem marad Debrecenben, így kialakult a jégkorong Erste Ligában érdekelt DEAC kerete.

 

Vaszjunyin Artyom vezetőedző elmondta: az előző szezon után többektől elköszöntek, és a távozók helyére minőségi játékosok, kiváló statisztikával rendelkezők érkeztek, akik reményeik szerint náluk is megcsillogtatják tudásukat, és sok örömet szereznek majd a szurkolóknak.

„Kevesebb légiós és több helyi fiatal lesz a csapatban – hangsúlyozta Vaszjunyin. – A magyar mag megmaradt, emellett próbáltunk úgy igazolni, hogy ami tavaly nem annyira működött, az idén jobb legyen. Igyekeztünk a hiányosságokat kijavítani, illetve nagyobb rutinnal rendelkező játékosokat és több vezéregyéniséget igazolni. Sok jégkorongozót ajánlottak nekünk, külön örültünk, amikor az ügynökök a Budapest JAHC csatársorát kínálták, mert tudtuk, mit kapunk. A költségvetés miatt nem sikerült mindenkit leigazolni, akiket szerettünk volna. Vannak olyan, Erste Ligában szereplő klubok, amelyeknek többszörös a büdzséjük a miénkhez képest, ezért mi másik polcról válogattunk, de szerintem a keretet illetően sikerült a maximumot kihozni. Reméljük, minden igazolt játékos beváltja a hozzá fűzött reményeinket.”

A DEAC július 29-én kezdi a felkészülést. Az első két napon felméréseken vesznek részt a játékosok, ezt követően szárazedzések szerepelnek a programban. A jeges foglalkozások augusztus 5-én kezdődnek.

„Bár a csapat tagjai csak bő két hét múlva találkoznak, egész nyáron edzettek, hogy megfelelő állapotban legyenek. Ehhez a DEAC biztosította a szükséges körülményeket: a játékosok új pulzusórákat kaptak, amellyel látjuk a teljesítményüket, és kontrollálni tudjuk, ki hogyan dolgozik. A debrecenieknek többször mi magunk tartottunk foglalkozást, és hogy legyen egy kis változatosság, jóga- és bokszedzésen is rendszeresen részt vettek. Örülünk, hogy partnerek voltak a munkában, és keményen dolgoztak hat héten keresztül” – tette hozzá a vezetőedző.

A felkészülési időszak alatt négy vagy öt edzőmérkőzést játszik majd a DEAC. A DVTK, a FEHA19, valamint az iglóiak szlovák extraligás jégkorongcsapata és a másodosztályú eperjesiek ellen lép jégre a gárda, de tervben van még egy hazai találkozó is.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
2025.08.23. 14:32

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25
Ezek is érdekelhetik