Erste Liga: komoly játékosmozgás után jó szereplésben bíznak a DEAC-nál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 14:31
Fotó: DEAC Jégkorong/Facebook
Az előző idényhez képest komoly átalakuláson esett át az Erste Ligában szereplő Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) jégkorongcsapata, amely a korábbinál több magyar játékossal szerepel a pénteken kezdődő új idényben.

A csapat szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy 11 sportoló távozott a gárdától, hét „minőségi, kiváló statisztikával rendelkező” jégkorongos érkezett, három fiatal pedig a klub utánpótlásából került fel a nagycsapathoz. Vaszjunyin Artyom vezetőedző elmondása szerint a teljes csatársor az Erste Ligából érkezett, emellett a csapat magyar magját megtartották.

A tréner – aki az együttessel július végén kezdte meg a felkészülést a 2024–2025-ös idényre – arról is beszélt, hogy a felkészülési meccseken látottak alapján az érkezők be fogják váltani a hozzájuk fűzött reményeket, a felkerült fiatalokkal kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, hogy nem feltétlenül vetik be őket rögtön a pénteki mérkőzésen, hanem az edzéseken nyújtott teljesítményük alapján jutnak majd játéklehetőséghez.

A sajtóeseményen a játékosokat Mihalik András képviselte, aki kiemelte: többen meglepetéscsapatként tekintenek rájuk a idény előtt és ezt ők is így érzik, éppen ezért társaival nagyon bíznak benne, hogy a Magyar Kupában, a magyar bajnokságban és az Erste Ligában is akár elődöntőt vagy döntőt játszhatnak, a céljuk pedig az, hogy meccsről meccsre fejlődjenek.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy a jégkorong az egyik legnépszerűbb sportág a városban, a DEAC szinte mindig telt ház előtt játssza hazai összecsapásait. A felnőtt együttes mellett pedig az utánpótlásra is büszkék, amelyben mintegy háromszáz fiatal jégkorongozik Debrecenben, és „mindehhez adott a megfelelő infrastruktúra”, ugyanis két jégcsarnoka is van a vármegyeszékhelynek.

„A felnőtt gárda példakép a fiatalok előtt, idén hárman is felkerültek a nagy csapatba, összesen pedig hét debreceni kötődésű játékossal büszkélkedhet az együttes” – hangsúlyozta Barcsa Lajos.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője a magyar sportági szövetségben történt változásokról is beszélt. Mint mondta, a májusban megválasztott új elnök, Kolbenheyer Zsuzsanna vezetésével a jövőben bizottságok működnek a szövetségen belül, ő maga a gazdasági bizottság tagja, így reméli, hogy ennek köszönhetően Debrecen közelebb kerülhet Budapesthez és az itteni problémákat, véleményeket hamarabb meghallgatják.

A DEAC pénteken 18.30-tól hazai pályán, a Ferencváros ellen játssza az első mérkőzését az Erste Liga 2024–2025-ös idényében.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
13 perce

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.09.11. 18:49
Ezek is érdekelhetik