Galló Vilmos: Elég rossz, hogy így elengedtük a meccset

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Pozsony
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 18:29
Galló Vilmos lett a magyarok legjobba az osztrákok ellen (Fotó: Árvai Károly)
Hiába vezetett 3–0-ra az első harmad után a magyar férfi jégkorong-válogatott, az osztrákok a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettek, majd – csakúgy, mint Tamperében – a pozsonyi olimpiai selejtezőn is szétlövésben nyertek 4–3-ra. A magyar csapat legjobbjának megválasztott Galló Vilmos értékelt az NSO Tv-nek.

„Elég rossz, hogy így elengedtük a meccset. Két harmadon keresztül nagyon jól játszottunk, nem is nagyon engedtük őket érvényesülni. A harmadik harmadban azonban sajnos nem igazán figyeltünk a kis részletekre, s ezért az ellenfél kicsit a seggünkbe harapott” – foglalta össze Galló Vilmos az osztrákok elleni, 3–0-s előnyről, szétlövésben elvesztett olimpiai selejtezős mérkőzést. 

Videónkban részletesebben is beszél arról, mit kellett volna tenni az előny megtartásának éredekében az utolsó harmadban, illetve kitér az első harmadban a soruk által lőtt gólokra. Emellett összességében is értékeli a tornát. 

 

Jégkorong
2024.09.01. 16:33

Hárommal is vezetett, mégis kikapott a hokiválogatott a pozsonyi olimpiai selejtezőtornán

A magyar csapat ezzel negyedik helyen zárt a csoportjában.

JÉGKORONG
OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, POZSONY
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 4–3 (0–3, 1–0, 2–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Pozsony, 783 néző. V: Campbell (kanadai), Frandsen (dán), N. Briganti (amerikai), Ondracek (cseh)
AUSZTRIA: Höneckl, (Vorauer) – Nickl, Wolf / Reinbacher (1), Heinrich / Maier (1), UNTERWEGER (1) / Zundel, Stapelfeldt – Nissner, Wukovits, Thaler / Schneider, Kasper, ZWERGER 2 (1) / Baumgartner, HAUDUM 2 (1), M. Huber / Rohrer, Ganahl, P. Huber. Szövetségi kapitány: Roger Bader
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – Hadobás (1), Nilsson / Garát, Ortenszky / Kiss R., Horváth A. / SZABÓ B. 1 – Erdély Cs., BARTALIS I., Horváth Bence / Ambrus G. (1), SEBŐK (2), GALLÓ 1 / Nemes, Szongoth, Mihály Á. / Varga B. (1), Papp 1, Terbócs. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
Kapura lövések: 40–26
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Roger Bader: – Az első harmadban küzdeni tudásban a magyar csapat egyértelműen fölénk nőtt. Sokat lőttek, megnyerték a párharcokat, megérdemelték a vezetést. A másodikban már jobban játszottunk. Jó tapasztalat, hogy küzdőszellem nélkül nem érdemes hokizni, de örülök, hogy megváltoztattuk a hozzáállásunkat meccs közben.
Majoross Gergely: – Sokkal jobban álltunk bele a meccsbe, mint az osztrákok, több energiával játszottunk. Meg is tudtunk lépni, háromgólos előnyt harcoltunk ki. A második harmadra felszívta magát az ellenfél, nehéz eldönteni, hogy fizikai vagy mentális okai voltak annak, hogy nyomás hatására sok korongot elveszítettünk. Kiegyenlített meccs volt. A harmadik harmadban túl passzívak voltunk, a szétlövésben meg nem volt szerencsénk.

 

Legfrissebb hírek

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Futsaltörténelmi pillanat Ljubljanában: először nyert Eb-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.01.24. 19:24

Magyarország Eb-döntős, legyőzte az eddig veretlen görögöket!

Vízilabda
2026.01.23. 18:18

Manhercz Krisztián: Azok a csapatok lehetnek ott a végjátékban, amelyek ilyenkor is képesek megújulni

Vízilabda
2026.01.23. 12:42

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

Exkluzív Marco Rossi-interjú csütörtökön a Nemzeti Sport felületein!

Magyar válogatott
2026.01.21. 13:22

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik