Osztrák hokiliga: Kiss Dávid elégedett a második tízmeccses szakasszal

Vágólapra másolva!
2024.11.27. 11:01
Kiss Dávid (Fotó: Imago Images)
Kiss Dávid, az osztrák jégkorongligában éllovas Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője elégedettségének adott hangot azt követően, hogy csapata a legutóbbi tízmérkőzéses szakaszban nyolcszor győzött.

„Ez nagyon jól néz ki” – jegyezte meg a klub honlapján. Hozzátette, amióta tavaly átvette az együttest, még nem volt ilyen jó tízes szegmensük, az eddigi legjobb a hét győzelem.

„Ha vannak is rosszabb pillanatok a mérkőzések során, a következő cserében vagy harmadra valahogy mindig feljavulunk. Kitartónak és türelmesnek kell maradnunk” – mondta. „Az öt az öt elleni játékunk végig jól működött, a kapusok, bármelyikük is védett, szenzációsak voltak. A speciális játékunk, az emberelőnyös és az emberhátrányos is kicsit visszaesett, de ennek egyik oka, hogy voltak sérültjeink.”

Kiss Dávid örült annak, hogy a klubvezetőség segítsége révén a távolabbi helyszínekre már egy nappal korábban el tudnak utazni, és nem kell fárasztó, akár nyolcórás buszozás után mérkőzést játszaniuk. Így nyugodtabbak, tudnak pihenni és edzeni az ilyen meccsek előtt, s ezért is jobbak most a mutatóik vendégként.

A következő tízmeccses etap szerdán (ma) kezdődik a Linz elleni otthoni találkozóval.

„Ebben a szegmensben hat hazai mérkőzést játszunk, talán magasabb lesz így az energiaszintünk. Ahhoz, hogy a top három környékén maradjunk, hét győzelmet hozni kell minden szegmensben” – tette hozzá.

A Fehérvár úgy vezeti kétpontos előnnyel a tabellát, hogy a mögötte álló Bolzano egy találkozóval kevesebbet játszott. A sorozatban hat győzelemmel álló Linz – amely megszakítás nélkül kilenc fordulóban szerzett pontot – az ötödik.

 

Legfrissebb hírek

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Az FTC és a Fehérvár is kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.28. 21:48

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Hári János: Reméljük, sűrűbben váltunk majd az agresszívebb taktikára!

Jégkorong
2026.01.24. 09:05

Otthon kapott ki a Ljubljanától a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.23. 21:45

Bő másfél hónap alatt másodszor verte meg az FTC a címvédő Salzburgot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.21. 21:04

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
2026.01.17. 22:02

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.16. 22:12
Ezek is érdekelhetik