75 éves Palla Antal, a legendás magyar jégkorongozó

P.  GY. B. P. GY. B.
2024.12.17. 13:50
Palla Antal 75 éves lett (Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong)
December 17-én lett 75 éves Palla Antal, a magyar jégkorong halhatatlanja.

A jégkorongszövetség a következő szavakkal méltatta a kiválóságot:

„A magyar jégkorongsport »alattvalója«. Pedig a BVSC, majd a Volán játékosa igazi virtuóz volt. Ennek ellenére halk szavú, akinek ritkán hagyta el egy egész mondat a száját, de ha elhagyta, akkor arra oda kellett figyelni. Élete legemlékezetesebb mérkőzésén az 1983-as budapesti világbajnokságon olyan gólt ütött Kínának, hogy akik látták, sosem feledik. Utána – örömében – szinte felmászott a pályát körül vevő plexire. Amikor abbahagyta a játékot, volt minden. Klubedző, szövetségi kapitány, másodedző, szertáros, technikai vezető, köszörűs, statisztikus, weblapszerkesztő, gazdasági vezető. A lényeg az, hogy imádott sportága körül tevékenykedhessen. Mert mint mondja: »A jégkorong az életem!«”

A felnőttválogatottban 1969 és 1988 között szerepelt. Pályafutása lezárása után többször is irányította az Alba Volánt, valamint dolgozott a magyar felnőtt- és utánpótlás-válogatottaknál is.

 

Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
5 órája

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
18 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07