Jégkorong: távozott a Dunaújvárosi Acélbikák edzője

Vágólapra másolva!
2025.03.20. 15:54
Somogyi Balázs távozik a Dunaújvárostól (Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák HK)
Közös megegyezéssel távozik a jégkorong Erste Ligában sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője, Somogyi Balázs.

A klub csütörtökön jelentette be, hogy nem folytatják a munkát Somogyival. A szakmai egyeztetések során mindkét fél mérlegelte a lehetőségeket, a vezetőedző pedig már ekkor jelezte, a továbbiakban szeretne a szakmai fejlődésére koncentrálni, így lezárják az egyéves együttműködést.

Somogyi elmondta, hogy miután egyeztetett id. Azari Zsolt klubvezetővel és átbeszélték a 2024–2025-ös idényt, úgy döntött, hogy szeretné bejárni azt az utat, amit szinte minden vezetőedző bejár, legyen az utánpótlásban vagy felnőtt stábban.

Sok mindent elsajátítottam játékos-pályafutásom során, de edzőnek lenni más, hiszen az önös érdekek háttérbe szorulnak és húsznál több játékost kell előtérbe helyezni, amihez kell egyfajta pedagógia, rutin és határozottság” – fogalmazott.

Hozzátette: „Tudom, hogy előbb, vagy utóbb célba érek, és éppen ezért nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a folyamatos fejlődésre és tanulásra. Hogy ezt az utat hol kezdem, még a jövő zenéje.

 

 

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
21 órája

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
2026.02.02. 21:16

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

Jégkorong: 26 játékos utazik a női válogatottal a klagenfurti felkészülési tornára

Jégkorong
2026.01.30. 11:40
Ezek is érdekelhetik