Erste Liga: fiatal kapust igazolt a DEAC – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.12. 12:36
null
Fotó: DEAC
Antek Tamás két és fél év svédországi légióskodás után ismét fekete-fehér szerelést húz – jelentette be csütörtökön a DEAC hivatalos honlapján.

A 21 éves Antek Tamás a Debreceni Hoki Klubban nevelkedett, de a 2018–2019-es idényben megfordult a svéd IF Troja U16-os és U18-as csapatában is. 2019-ben visszatért a cívisvárosba és a DEAC játékosa lett, bár többnyire az utánpótlásban védett – olvasható a DEAC hivatalos honlapján. A 2021–2022-es idényben azonban már 14 találkozón kapott lehetőséget az Erste Ligában, az FTC elleni Szuperkupa-döntőben csereként beállva remek teljesítmény nyújtott, a meccs után őt választották a legjobb játékosnak. Egy évvel később már csak egy mérkőzés jutott neki, így még ebben az idényben visszatért Svédországba.

„Abban az időszakban úgy éreztem, hogy az a helyes lépés, ha ismét kimegyek idézte a klub hivatalos honlapja a fiatal játékost. – Jött egy nagyon jó lehetőség, hogy a svéd juniorligában védhetek, ezt meg kellett ragadnom, mert azt gondoltam, ilyen nem lesz többé. Az elmúlt két idényt már a felnőtteknél töltöttem, előbb a negyedosztályú HK Solleftea, majd a harmadosztályú Örnsköldsvik HF gárdájánál. Amíg kint voltam, nagyon sokat fejlődtem, nemcsak a jégen, hanem a munkához való hozzáállás terén is.”

A 193 centiméter magas kapus a Sollefteánál 32 meccsen 88.9 százalékos hatékonysággal védett 3.48-as kapottgól-átlag mellett. A legutóbbi idényben már csak 11 találkozón állt a kapuban (kapottgól-átlaga 4.83 volt), de nem ezért döntött úgy, hogy visszatér a szülővárosába. A jövőben ugyanis nemcsak a jégkorong játszik főszerepet az életében, hanem a tanulás is: jelentkezik a Debreceni Egyetemre.

„Az eredményeket látva a DEAC az Erste Liga egyik maghatározó csapata volt az előző idényben és reális esélyt látok arra, hogy még ennél is messzebb jusson idén. Nagyon szimpatikus számomra, amit az edzők felvázoltak, hogy fiatal, motivált játékosokkal vág neki a csapat az idénynek, úgy éreztem, beleillek ebbe a közegbe. A helyemért persze meg kell majd küzdenem, ez az elsődleges célom, hogy minél többet védjek” – fogalmazott a klubhonlapnak Antek Tamás.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
2025.08.23. 14:32

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25
Ezek is érdekelhetik