Hiezl Réka: A következő szezont már az Egyesült Államokban kezdem el

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.21. 22:42
null
Hiezl Réka külföldön folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Hamarosan a tengerentúlra költözik Hiezl Réka, magyar a női jégkorong-válogatott 16 éves tehetsége, aki eddig a Vasas U16-os fiúcsapatával edzett. A Nemzeti Sportrádióban elárulta, miként tudja majd összeegyeztetni a tanulást és az élsportot Minnesota államban.

A fiatal jégkorongozó a Minnesota állambeli Faribault-ban, a Shattuck-St. Mary's középiskolában folytatja ősztől, erről is mesélt Virányi Zsoltnak.

„Jó ideje tudom, ha kiöregszem az U16-os korosztályból, már nem játszhatok együtt a fiúkkal, és ki kell mennem külföldre – nyilatkozta Hiezl Réka. Nagyjából decemberben elkezdtünk keresni iskolákat, hogy hol tudnám folytatni U18-as játékosként, és szerencsére sikerült is találnunk, így a következő szezont már az Egyesült Államokban kezdem el. Most még nem tartok ettől a kalandtól, de tudom, hogy sok nehézséggel kell majd szembenéznem. Ilyen lesz a nyelv, valamint hogy távol lesz a családom.”

Mint a 16 éves játékos elmondta, bár még csak két éve tanul angolul, már megért mindent, és ugyan a beszéd még nem megy olyan jól számára, szerinte nem lesz gond a tanulással odakint.

„Augusztus végén megyek ki a csapathoz, és az első héten lesz egy edzőtábor, amely során eldől, melyik együttes tagja leszek majd, mivel a koromnak köszönhetően három csapatban is szerepelhetnék. Az edzőtábor után kezdődik az iskola, eleinte biztos nehéz lesz megszokni azt a rendszert, de ezért is szerettem volna mielőbb kimenni egy ilyen akadémiára, hogy jobban össze tudjam egyeztetni a jégkorongot és a tanulást, s így több időm legyen edzeni” – árulta el Hiezl, s hozzátette, valószínűleg először decemberben jön haza, amikor válogatott összetartás lesz, emellett pedig a tervek szerint januárban részt vesz a magyar U18-as csapattal a kanadai Új-Skóciában rendezendő elit-világbajnokságon.

A teljes beszélgetés

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

NS-nyelvművelés: itt a kilenc magyar megfelelő az idegen kifejezésekre

Egyéb egyéni
2026.01.22. 17:30

„A pici, aranyos, nagyon ügyes gyerekből lett egy érett futballista” – a Soroksár sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 20:24

Báder Márton: Nagy siker lenne huszonnyolc év után kijutni a női világbajnokságra

Kosárlabda
2026.01.19. 19:43

Mészöly Géza: Bánom, hogy nem maradhattam akkor Újpesten, talán ők is

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik