Már nem Pat Cortina a női hokiválogatott szövetségi kapitánya

2025.07.22. 17:40
null
Cortina 21 éven át kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozott a magyar jégkorongban (Fotó: Török Attila)
A kanadai-olasz szakember „részben családi okok miatt” nem hosszabbítja meg a szerződését, helyét másodedzője, Delaney Collins veszi át a női válogatott élén – számolt be róla a Magyar Jégkorongszövetség.

A magyar szövetség (MJSZ) keddi bejelentése alapján a kanadai-olasz edző „részben családi okok miatt” úgy döntött, nem hosszabbítja meg a lejárt szerződését és „új utakat választ”. 

Az MJSZ elnöksége a szakmai bizottság véleményezése után jóváhagyta, hogy az eddigi másodedző, a kanadai Delaney Collins vegye át a csapat irányítását szövetségi kapitányként, így ő készítheti fel az együttest a jövő tavaszi, hazai divízió 1/A női világbajnokságra. 

A 48 éves Collins korábban hazája U18-as női együttesét is vezette, 2022 nyara óta tevékenykedik a magyar női szakágban. A legutóbbi évadban nemcsak a felnőtt-, hanem az U18-as csapat stábtagjaként is dolgozott, ekként részese volt az ifjúságiak hazai feljutásának, egy évvel korábban pedig az U16-osokkal nyerte meg az ifjúsági téli olimpiát 3x3-ban. A beszámoló kiemelte: Cortina kisebb-nagyobb megszakításokkal 21 évet dolgozott a magyar jégkorongban, ráadásul mindkét nemnél.

„Alighanem ő az egyetlen jégkorongedző a világon, aki egy nemzet férfi és női válogatottját is feljuttatta az elitbe” – áll a közleményben.

A „szapporói csoda” és a férfi felnőttválogatott első modernkori A-csoportos szereplése nyomán 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, 60 esztendős Cortina a női felnőttválogatottnál a 2019-es, feljutással zárult hazai világbajnokságon tevékenykedett először, majd egy kis megszakítás után 2022 tavasza óta vezette ismét a nemzeti csapatot. Vele sikerült elérni a magyar jégkorong első felnőtt A-csoportban maradását is 2022-ben, idén februárban pedig egyetlen meccsre volt a válogatott attól, hogy kijusson a téli olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
4 órája

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
Tegnap, 18:21

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
2026.09.23. 14:09

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36