Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Vágólapra másolva!
2025.09.14. 18:53
null
Fotó: Gyergyói Hoki Klub/FB
A címvédő Gyergyói HK saját közönsége előtt 9–3-ra legyőzte az Újpestet a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.

Még a péntekinél is meggyőzőbb fölénnyel győzte le aktuális ellenfelét a címvédő Gyergyói HK. Ezúttal az UTE volt az áldozat, amely hiába vezetett, hatvan perc alatt kilencszer kapitulált, és csak hármat ütött. Pedig a meccs elején meggyűlt az erdélyiek baja az egyenlítéssel, csak az első játékrész legvégén találtak be először, a második húsz perctől azonban megtáltosodtak, és ezúttal is nyomatékosították, a bajnoki cím egyik, ha nem a legfőbb várományosai. 

A rosszul sikerült idényrajt után a Brassó javított, 4–2-re verte meg a FEHA19-et, a Csíkszereda viszont nem bírt rendes játékidőben a Budapest Jégkorong Akadémia HC-val, sőt, szétlövésben is a vendégek bizonyultak jobbnak. A lila-fehérek az első harmadban még tartották a lépést vendéglátójukkal, a második húsz percben viszont eldöntötte a találkozót az erdélyi gárda, amely a záró felvonásban még fölényesebbé tette sikerét.

A Budapest Jégkorong Akadémia HC szétlövéssel győzött Csíkszeredában. A fővárosiak 32 perc után háromgólos hátrányban voltak az elmúlt idény ezüstérmesének vendégeként, ám ledolgozták lemaradásukat, a szétlövésben pedig felül tudtak kerekedni ellenfelükön.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
Gyergyói HK (romániai)–Újpesti TE 9–3 (1–1, 5–0, 3–2)
Corona Brasov (romániai)–FEHA19 5–2 (3–0, 0–1, 2–1)
SC Csíkszereda (romániai)–Budapest Jégkorong Akadémia HC 3–4 (1–0, 2–1, 0–2, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Debreceni EAC–Dunaújvárosi Acélbikák 4–5 (1–3, 0–0, 3–1, 0–1) – hosszabbítás után
Jegyzőkönyvek később!

 
 MGYHGYHVVL–KGkP
1. Gyergyói Hoki Klub2215–4+116
2. DVTK Jegesmedvék116–2+43
3. Corona Brasov2116–603
4. FEHA192115–7–23
5. UTE2117–10–33
6. Dunaújvárosi Acélbikák2117–10–32
7. Budapest Jégkorong Akadémia2115–9–42
8. DEAC114–5–11
9. Sport Club Csíkszereda2115–7–21
AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
2025.08.23. 14:32

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25
Ezek is érdekelhetik