Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.02. 15:16
null
Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg a felnőttek között (Fotó: Getty Images)
Az új idény kezdete előtt izomsérülést szenvedett az 53 éves cseh jégkorongozó, Jaromir Jágr, aki a cseh bajnokság 10. fordulójára épült fel, s ott volt nevelőegyesülete, a Kladno Karlovy Vary ellen 3–1-es hazai veresége alkalmával, ezzel a kétszeres Stanley-kupa-győztes Jágr 38. idényét kezdte meg a felnőttek között.

Az 1972-ben született Jaromir Jágr nevelőegyesületének felnőtt csapatában, a Kladnóban 16 évesen, 1988-ban mutatkozott be, majd 1990-ben a Pittsburgh Penguins NHL-csapata ötödikként választotta ki a drafton.

Az egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnok klasszis jobbszélső az észak-amerikai ligában volt még a Washington Capitals, a New York Rangers, a Philadelphia Flyers, a Dallas Stars, a Boston Bruins, a New Jersey Devils, a Florida Panthers és a Calgary Flames játékosa is. A ligából a 2017–2018-as idény végén tért vissza szülővárosa csapatához, a Kladnóhoz, melyet azóta erősít.

A Penguinsszel 1991-ben és 1992-ben is Stanley-kupa-győztes Jágr azzal, hogy negyedik sorosként nevezve lett a Karlovy Vary elleni mérkőzésre és jégre is lépett, hivatalosan is elkezdte 38. felnőtt idényét.

Érdekesség, hogy 1980 óta, tehát 45 éve nem volt olyan Stanley-kupa-döntő az NHL-ben, ahol ne lépett volna jégre Jágr legalább egy leendő, vagy korábbi csapattársa. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a Karlovy Varyban szerepelt a 16 éves Petr Tomek, aki 37 (!) évvel fiatalabb Jágrnél.

 

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
10 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik