A hokilegenda szerint a szlovákok közel lehetnek az éremhez a téli olimpián

Vágólapra másolva!
2025.11.18. 18:56
null
Peter Bondra (Fotó: Getty Images)
A minden idők egyik legjobb szlovák jégkorongozójának tartott Peter Bondra szerint a válogatott jól fog szerepelni a februári milánói téli olimpián, és reméli, hogy közel lesznek az éremszerzéshez.

A korábbi kétszeres olimpikon (1998, 2006) – aki 1081 NHL-mérkőzésen 503 gólt szerzett – az észak-amerikai profiliga honlapján elmondta, hogy jó lesz látni az ötkarikás meccseket, és bízik a meglepetésben.

„Szerintem a csapatunk jól fog szerepelni. Nem azt mondom, hogy érmet fogunk nyerni, de ha közel kerülünk hozzá, és jót csatázunk az amerikai, a kanadai vagy más sportági nagyhatalom válogatottjával, akkor élvezni fogjuk a tornát” – jegyezte meg Peter Bondra, aki tanácsaival segíti a másik korábbi sztárt, Miroslav Satant, aki most általános igazgatóként felel a szlovák nemzeti együttesért.

A legutóbbi, pekingi olimpián bronzérmes szlovákok a júniusi előzetes listára felvették Eric Cernak (Tampa Bay Lightning), Martin Fehérváry (Washington Capitals), Simon Nemec (New Jersey Devils), Martin Pospisil (Calgary Flames), Juraj Slafkovsky (Montreal Canadiens) és Tomas Tatar (Zug) nevét. A többi 19 játékost januárban kell benevezni.

„Nyilvánvaló, hogy most nincs annyi NHL-játékosunk, mint régen. Emlékszem, amikor 2010-ben a vancouveri játékokon én voltam a válogatott igazgatója, akkor az egy All Star-csapat volt. Olyanok szerepeltek nálunk, mint Zdeno Chara, Marian Hossa, Marian Gaborik vagy Jaroslav Halak. Most egy kicsit vékonyabbak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk jól szerepelni” – mondta az 57 éves Bondra, aki nyolc olimpiai találkozóján ötször talált be, de sosem jutott túl a negyeddöntőn.

A 2010-es olimpián a szlovákok az elődöntőben nagy csatában 3–2-re kikaptak a házigazda és későbbi aranyérmes Kanadától, a bronzmeccset pedig elveszítették a finnekkel szemben.

„Valóban vannak olyan fiataljaink, akik pályafutása felfelé ível, de talán még két-három idényre van szükségük a csúcshoz. Remélhetőleg lesz még néhány év, amikor szlovák játékosokat draftolnak az első körben. Az országunk kicsi, ötmillióan vagyunk, és talán húszezer játékosunk van, szóval néhány nagyobb országhoz képest nehezebb helyzetben vagyunk. De továbbra is hiszem, hogy a szlovák hoki nagyszerű munkát végez a játékosok fejlesztésében az NHL számára” – mondta Bondra.

A milánói férfi hokitorna február 11-én rajtol 16.40-kor a szlovák–finn mérkőzéssel. A döntőt február 22-én vívják.

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
9 órája

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
10 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
11 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
11 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
12 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
16 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
Tegnap, 7:16

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 6:31
Ezek is érdekelhetik