Joó Bertalan: Több van ebben a csapatban

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.09. 08:52
null
Joó Bertalan mindössze 16 évesen már gólt is lőtt az Erste Ligában (FOTÓ: FEHA19)
Tizenhat évesen rendre a nála idősebbek között szerepel a FEHA19 fiatal hátvédje, Joó Bertalan, aki már gólt is szerzett az Erste Ligában.

Jól indult a FEHA19 idénye, aztán kissé megtorpant az együttes, de a rosszabb eredmények ellenére is bőven vannak pozitívumok a klubnál. Ilyen például a fiatal magyar hokisok mély vízbe dobása – köztük Joó Bertalané, aki mindössze 16 évesen már gólt is lőtt az Erste Ligában. 

„Tizenegyedik osztályba járok, de ritkán megyek be az iskolába. Itthon viszont mindennap tanulok, a tanárokkal megbeszéltük a tanrendem, és rugalmasan állnak hozzám. Anyukám is az iskolámban tanít, így jó a kapcsolat a tanári karral. Még nem nagyon gondolkodtam azon, mit csinálhatnék később, ami nem hoki. Jelenleg nem is tudom elképzelni magam a sportágon kívül” – mondta a Nemzeti Sportnak Joó.

A fiatal tehetség tizenegy éve jégkorongozik, ötévesen kezdte a sportot, de előtte is volt korcsolya a lábán, már óvodáskorában feltűnt egy székesfehérvári edzőnek, hogy érdemes lehet botot adni a kezébe.

„Amikor ovis voltam, hetente, kéthetente elvittek minket korcsolyázni, és az egyik ilyen alkalommal egy U8-as edző megkérdezte tőlem, nem szeretném-e kipróbálni a jégkorongot, nekem pedig rögtön megtetszett” – emlékezett vissza Joó. 

Azt túlzás lenne állítani, hogy mostanra hozzászokhatott a felnőttbajnoksághoz, de meccsről meccsre egyre több tapasztalatot szerez, és ha az utánpótlásban játszik, akkor is a korosztályánál idősebbek között.

„Még újdonság, hogy felnőttek között játszhatok, nem számítottam rá az idény előtt, hogy már ebben a kiírásban bemutatkozhatok az Erste Ligában. Mostanra már volt jó néhány meccsem, és úgy érzem, kezdem felvenni a ritmust. Minden találkozóval egyre komfortosabban érzem magam a felnőttek között, de nyilván nagy a színvonalbeli különbség az U18, az U20 és a felnőtt között. Tokaji Viktor mondta, hogy tetszik neki a játékom, amit az utánpótlásban látott, és hogy esélyt adna a felnőttek között is. Szerencsére egyelőre pozitív visszajelzéseket kapok, de nyilvánvalóan minden meccsből tanulhatok és tanulnom is kell valamit. Az edzőim éppen azt a tulajdonságomat emelték ki, hogy tanítható vagyok, odafigyelek arra, amit mondanak, igyekszem megérteni a játékot. Az előttem álló feladatok megoldásához a fejemet használom, végiggondolom a problémát, és igyekszem jól dönteni. Több van ebben a csapatban annál, mint ahol most állunk, a képességeink megvannak a jobb teljesítményhez, egyszerűen csak idő kell hozzá, hogy a fejlődési folyamat végbemenjen” – avatott be a fiatal hátvéd.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: bővülhet a sorozat mezőnye

Jégkorong
2026.01.22. 17:39

Jégkorong Magyar Kupa: a címvédő és a DVTK kezdi a négyes döntőt

Jégkorong
2026.01.20. 13:45

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
2026.01.18. 19:14
Ezek is érdekelhetik