
Egyik magyar csapatra se várt könnyű összecsapás, a Salzburg próbál még közelebb zárkózni a közvetlen élmezőnyre, míg a Ljubljana az idény eleje óta a legjobb négy között szerepel.
Salzburgban bátran kezdett a Ferencváros, de aztán gyorsan rálépett a gázpedálra az osztrák csapat és ezt nem mindig tudta lekövetni a magyar gárda. A hetedik percben Benjamin Nissner révén megszerezte a vezetést a Red Bull Salzburg, ám innen még vissza tudott kapaszkodni az FTC, négy másodperccel a szünet előtt emberelőnyben Tyler Coulter vágott be félfordulatból egy locsorgót.
A második játékrészben nagy volt a különbség a két együttes teljesítménye között, a salzburgiaknál megmutatkoztak az egyéni kvalitások. A 24. percben öt az öt ellen simán körbeadogatták az osztrákok a védelmet, majd Conor Corcoran kapásból a kapuba lőtt. Később egy kipattanónál nem sikerült tisztázni, ezt Peter Schneider használta ki, majd a salzburgi csatársor átszaladt a Fradin és Mario Huber révén már hárommal vezetett az RBS. Az utolsó harmad második percében Corcoran cselezte át magát mindenkin és Schneider elé tálalt, aki közelről nem hibázott. Több gól már nem esett a mérkőzésen, a ferencvárosiak simán, 5–1-re kikaptak.
A liga másik magyar együttesének, a Fehérvárnak sem volt jó napja Ljubljanában, a szlovénok az első perctől fogva magasabb fordulatszámon pörögtek, az első szünetre már kétgólos hátrányba került. A kilencedik percben egy hazai akciónál háromszor egymás után is védett még Horváth Dominik, de a negyedik kipattanót Marcel Mahkoves bevágta. A szlovén csatár a harmad végén egyedül maradt a kapu előterébe, amit szintén értékesített.
A középső játékrész elején eldőlt minden kérdés, a harmad első percében két gólt is kapott a Fehérvár, innen pedig nem nagyon lehetett már visszaút, hiába akadt néhány emberelőnyös lehetősége a Volánnak, Hári János távolléte meglátszódott a fóros játékon. Az utolsó harmadban még egyet kapott a Fehérvár, Ted Dent gárdája lőtt gól nélkül, 5–0-s vereséggel térhet haza Szlovéniából.
OSZTRÁK HOKILIGA
ALAPSZAKASZ
RED BULL SALZBURG–FTC-TELEKOM 5–1 (1–1, 3–0, 1–0)
Salzburg, 3311 néző. V: Piragic (horvát), Unterweger (osztrák), Mantovani (olasz), Puff (osztrák).
SALZBURG: Kickert – Robertson (1), CORCORAN 1 (1) / Nienhuis, Lewington / Stephens (1), Hörl / Wimmer, Hochkofler – T. RAFFL (2), Nissner 1, SCHNEIDER 2 / M. Raffl (1), St. Denis (1), M. HUBER 1 / Thaler, Baltram, Bourke (1) / Kraus, Auer, Schreier. Edző: Manny Viveiros
FTC: Bálizs – Bengtsson (1), Hadobás / Hudec, Horváth M. / Seregély, Lindgren – SHAW (1), Mattyasovszki, Laskawy / Green, COULTER 1, Tammela / Mihalik A., Nagy K., Molnár D. / Galajda, Tóth G., Tóth R. Edző: Timo Saarikoski
Kapura lövések: 35–19.
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Timo Saarikoski: – Az első harmadunk még rendben volt, de a második már nagyon rosszul sikerült. Az utolsó húsz perc elején megkaptuk az ötödiket is, a mérkőzés ott végleg eldőlt. Többet szerettünk volna elérni, de azt látni kell, hogy még mindig nem teljes a keretünk, a mérkőzés felétől három sorral kellett játszanunk. Nem egyszerű így egy ilyen csapat ellen.
OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 5–0 (2–0, 2–0, 1–0)
Ljubljana, 3432 néző. V: Soós D., Zrnic, Hribar, Jeram (mindhárman szlovénok)
LJUBLJANA: HORÁK – Masic, Brennan (1) / Halbert, Kirichenko / MacWilliam, Gregorc / Crnovic (1), Sodja / – Meyer 1, Boychuk (1), Drozg (1) / POLEI 1 (1), PETAN (2), MAHKOVEC 2 (1) / Sabolic, Wuince, Kapel / SIMSIC 1 (1), Bericic (1), Pance. Edző: Ben Cooper
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Andersen, Messner / Kiss R., Horváth Donát / Stipsicz, Stajnoch – Erdély, Bartalis, Kuralt / ARCHIBALD, Richards, Gerlach / Cheek, Kulmala, Terbócs / VARGA B., Mihály, Magosi. Edző: Ted Dent
Kapura lövések: 55–20.
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 5/0
TOVÁBBI MAI EREDMÉNYEK
Linz–Innsbruck 4–1, Villach–Bozen Südtirol 1–4, Graz–Pustertal Wölfe 4–1, Vienna Capitals–Klagenfurt 1–3
| M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
| 1. Klagenfurt | 31 | 19 | 3 | 4 | 5 | 112–75 | +37 | 67 |
| 2. Graz | 30 | 15 | 5 | 6 | 4 | 98–68 | +30 | 61 |
| 3. Pustertal Wölfe | 31 | 16 | 3 | 2 | 10 | 108–82 | +26 | 56 |
| 4. Olimpija Ljubljana | 32 | 14 | 6 | 2 | 10 | 124–92 | +32 | 56 |
| 5. Bozen Südtirol | 29 | 17 | 1 | 2 | 9 | 105–74 | +31 | 55 |
| 6. Salzburg | 31 | 14 | 5 | 3 | 9 | 98–68 | +30 | 55 |
| 7. Fehérvár AV19 | 31 | 12 | 2 | 2 | 15 | 69–95 | –26 | 42 |
| 8. FTC | 30 | 11 | 1 | 5 | 13 | 80–100 | –20 | 40 |
| 9. Villach | 29 | 11 | 1 | 4 | 13 | 92–98 | –6 | 39 |
| 10. Linz | 31 | 9 | 5 | 1 | 16 | 99–107 | –8 | 38 |
| 11. Vienna Capitals | 30 | 10 | 2 | 3 | 15 | 75–89 | –14 | 37 |
| 12. Vorarlberg | 30 | 6 | 2 | 4 | 18 | 66–121 | –55 | 26 |
| 13. Innsbruck | 31 | 4 | 4 | 2 | 21 | 77–134 | –57 | 22 |








