ICEHL: hiába fordított a Fehérvár, kikapott odahaza a Bolzanótól

Vágólapra másolva!
2026.01.14. 21:35
null
Fotó: Dömötör Csaba
Egyik magyar csapat sem járt szerencsével az osztrák jégkorongliga (ICEHL) szerdai mérkőzésein. A Fehérvár a második harmadban fordítani tudott ugyan a HC Bolzano ellen, ám a végjátékból az olaszok jöttek ki jobban, és 4–3-ra nyertek. A másik mérkőzésen a Ferencváros a Black Wings Linzhez látogatott, és 5–1-es vereséget szenvedett.

ÉLCSAPAT ÉRKEZETT szerdán a MET Arénába, a Bolzano a játéknap előtt a negyedik helyet foglalta el az osztrák bázisú hokiliga tabelláján. Már a meccs elején domináltak az olaszok, többször is beszorult a Fehérvár – öt perccel a szünet előtt a mezőnyfölény góllá érett, egy távoli löket után Daniel Mantenuto elé került a pakk, aki közelről behúzta a kapuba Reijola lábai között.

A középső játékrészre ritmust váltott a Volán és ez a harmad közepén két gyors gólban meg is mutatkozott.

A Bolzano a 45. percben egalizált Brad McClure révén. Három és fél perccel a vége előtt ismét a vendégek vezettek, Shane Gersich talált be. Hári révén erre még volt válasza a Fehérvárnak, ám 53 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Gersich ismét beköszönt és ezzel 4–3-ra kapott ki a Volán.

A Ferencváros a Linz otthonában lépett jégre egy amolyan „hatpontos” mérkőzésen, ugyanis a tabellán szomszédos csapatok közötti harc döntő lehet a rájátszáskvalifikációt érő helyek szempontjából. A forduló előtt a Fradi az osztrákok előtt állt, de a hazaiak már a mérkőzés legelején egyértelművé tették, feltett szándékuk, hogy az este végére ez megváltozzon. A 16. percben már 3–0-ra vezettek, csakhogy Gordon Green nagyjából fél perccel harmadik linzi gól után szépített, és felzárkóztatta csapatát a folytatásra. 

Csakhogy a veterán, kétszeres EBEL/ICEHL-bajnok osztrák Andreas Kristler góljával újra visszaállta háromgólos különbség a középső játékrészben, sőt ezután is nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytak ki a hazaiak. A legvégén Luka Maver azért még tett róla, hogy még magabiztosabb legyen a linzi győzelem, a Fradi 5–1-re kapott ki Ausztriában.

JÉGKORONG 
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–HCB SÜDTIROL ALPERIA (olasz) 3–4 (0–1, 2–0, 1–3)
MET Aréna, 3160 néző. V: Piragic (horvát), Smetana, Riecken (osztrákok), Váczi
FEHÉRVÁR: REIJOLA (1) – Stipsicz (1), Messner / Horváth Donát (1), Campbell / Kiss R., Stajnoch / Falus – Erdély, Bartalis, Kuralt / Archibald (1), HÁRI 2, Gerlach (1) / Kulmala, Richards, Cheek / Mihály, Németh K., TERBÓCS 1. Edző: Ted Dent
BOLZANO: Gibson – Valentine, Samuelsson / Gildon (2), Cairns (1) / Miglioranzi, Diperna / Larcher, Gennaro – Frank, Misley, Brunner / Pollock (1), GERSICH 2, Gazley / Schneider (1), Bradley, MCCLURE 1 / Frigo, MANTENUTO 1, Digiacionto (1). Edző: Doug Shedden
Kapura lövések: 31–42
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Ted Dent: – Az utolsó három és fél perc őrült volt, sokan azt gondolhatták, hosszabbítás lesz, sajnos nem lett, nagyon fájó. De ezen az estén csináltunk sok jó dolgot egy remek csapat ellen, ez önbizalmat kell adjon. Tanulnunk is kell ebből a találkozóból, ponttal vagy pontokkal kell zárnunk a hasonló összecsapásokat.
Doug Shedden: – Tudtuk, hogy jó hokit játszanak, hosszú út után érkeztünk – nem is értem a sorsolást, hiszen egy mérkőzés miatt buszoztunk ennyit. Az első harmaddal elégedett voltam, a második első tíz percével nem, de visszajöttünk és az utolsó játékrészben erősek voltunk. Remek munkát végeztünk emberhátrányban.

BLACK WINGS LINZ (osztrák)–FTC-TELEKOM 5–1 (3–1, 1–0, 1–0)
Linz, 3633 néző. V: Fichtner, Ofner (mindketten osztrákok), Jedlicka, Konc (mindketten szlovákok)
LINZ: TIRRONEN – Roe (1), Würschl / Auvitu (1), Kragl (1) / Söllinger, MORO 1 / Luis Lindner – Lebler, Colins, Ograjensek / Neubauer, Knott (2), St-Amant 1 (1) / Pusnik, Oschgan, Romig (1) / Kristler 1, MAVER 2, GAFFAL (2). Edző: Philipp Lukas
FTC: Nagy Kristóf – Bengtsson, Lindgren / Hudec (1), L. Green / Tóth Gergely, Horváth M. / Nagy Krisztián, Hadobás – Shaw, Kestilä, Antonen / G. Green 1, Coulter (1), Tammela / Mihalik A., , Molnár D., Galajda / Laskawy, Mattyasovszky, Sofron. Edző: Timo Saarikoski
Kapura lövések: 39–16
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 1/0

ICEHL 2025-2026 ÁLLÁSA  MGYHGYHVVL–KGk 
1. Klagenfurt3622356125–85+4077 
2. Graz3619665119–77+4275 
3. Salzburg37186310121–76+4569 
4. Bozen Südtirol3620259128–91+3769 
5. Olimpija Ljubljana38176213139–106+3365 
6. Pustertal Wölfe35173312122–97+2560 
7. Fehérvár AV193715231789–116–2752 
8. Linz37126118119–11949 
9. FTC3713161799–132–3347 
10. Vienna Capitals3612341789–108–1946 
11. Villach35122417108–119–1144 
12. Vorarlberg357442085–142–5733 
13. Innsbruck374422789–164–7522 

 

 

Legfrissebb hírek

Stipsicz Bence: Nem nézem a tabellát, a saját játékunkkal foglalkozom, azon van mit javítani

Jégkorong
2026.01.11. 08:58

Szétlövés után kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.10. 20:03

Az FTC remek kezdéssel, a Fehérvár nagy hajrával győzött az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.09. 20:49

Jégkorong-évértékelő: a férfiválogatott és a Ferencváros is szintet lépett

Jégkorong
2026.01.07. 12:30

Erdély Csanád a Graz elleni győzelem után elárulta, milyen tüske volt a fehérvári játékosokban

Jégkorong
2026.01.06. 08:48

A Fehérvár öt gólt lőtt, az FTC ötöt kapott az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.05. 21:51

Jó kezdés után sima vereséget szenvedett az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.01. 19:48

A hajráig vezetett az FTC, de hosszabbításban kikapott a Viennától az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.30. 20:53
Ezek is érdekelhetik