Jégkorong MK: a FEHA19 ledolgozta négygólos hátrányát, és elődöntős

2026.01.06. 21:48
null
Fotó: deac.hu
A FEHA19 ledolgozta az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrányát, kedden 8–2-re legyőzte a vendég Debreceni EAC-t, és bejutott a jégkorong Magyar Kupa elődöntőjébe.

Úgy tűnt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes DEAC kényelmes helyzetben van, hiszen 4–0-ra győzött a december 17-i nyitó felvonáson. Azonban a fehérváriak remekül kezdtek, és a 12. percben már 2-0-ra vezettek. A második harmad elején jött az újabb hazai találat, ám 35 másodperc múlva szépített a kapust cserélő Debrecen.

A 47. percben újra felcsillant a remény a FEHA-nál, miután Dóczi Zsombor kihasználta a kettős emberelőnyt. Erre a vendégek is létszámfölényes találattal válaszoltak, de még nem volt vége: a Fehérvár újabb fórból is eredményes volt, sőt, az 54. percre ledolgozta összetettbeli hátrányát (6–2). Aztán a hajrában, 53 másodperccel a vége előtt Farkas László is betalált, a végén pedig esett még egy üres kapus gól.

A január 31-i elődöntőben a két fehérvári gárda egymással találkozik: a FEHA19 az osztrák ligás Hydro Fehérvár AV19-cel mérkőzik. A magyar bajnoki címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC és a DVTK Jegesmedvék visszavágóját szerdán rendezik Káposztásmegyeren, az első csata 2–2-vel zárult. Ezen párharc továbbjutójára a címvédő FTC-Telekom vár.

Az Officium MK döntőjét és bronzmérkőzését február elsején rendezik.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA 
VISSZAVÁGÓ AZ ELŐDÖNTŐ BEJUTÁSÉRT
FEHA19–DEAC 8–2 (2–0, 1–1, 5–1)
Továbbjutott: a FEHA19, 8–6-os összesítéssel
SZERDA
18.40: BJAHC–DVTK Jegesmedvék
Az első mérkőzésen: 2–2

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
Tegnap, 12:57

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23