
Javuló formában vágott neki a hétnek az FTC-Telekom csapata, de szerdán, pénteken és vasárnap egyaránt idegenbeli mérkőzések vártak rájuk, méghozzá nem is az egyszerű fajtából. A hét első két fellépésén nem járt sikerrel a csapat, Linzben 5–1-re, míg a Bolzanóban 3–2-re kapott ki.
A vasárnapi fellépésen alaposan bekezdett a Pustertal, húsz másodperc után JC Lipon már veszélyeztetett, a túloldalon Gordon Green nevéhez fűződött az első lehetőség. Az olaszok időnként magasan letámadták a Ferencvárost, ami nem ízlett a magyar együttesnek. A korongkihozatalokba többször is hiba csúszott, így viszont nehezen alakultak ki veszélyes szituációk bolzanói kapunál. Ha el is jutott az olaszok harmadába a Fradi, nehezen tudott igazán nagy helyzetbe kerülni, fölényben játszott a Wölfe. Ez hét perccel a játékrész vége előtt gólban is megmutatkozott, egy késleltetett kiállításnál beszorultak a ferencvárosiak, és Matthias Mantinger pontos lövése a felső sarokban kötött ki. A harmad végén kettő plusz két perces kiállítást kapott Austin Osmanski, a fór nagy része a második húsz percre nyúlt át.
Az öt a négyes szituációval azonban nem tudott élni a Fradi, kevés nagy lehetőséget tudott kialakítani az együttes. Ezzel együtt Greennek nagy lehetősége volt, egyedül ugorhatott ki, de Edward Pasquale eszén nem tudott túljárni. A kihagyott ziccer megbosszulta magát, még ebben a fórban kettőre növelte az előnyét a Pustertal, Austin Rueschhoff két csel után a szélen érkező Mats Mikael Frycklund elé tálalt, aki nem hibázott. A 2–0 mintha kicsit megnyugtatta volna a hazai együttest, a magyar csapat is pontosabban hokizott, aminek lett az eredménye, a játékrész közepén Brady Shaw és Green harcolt meg a korongért a sarokban, Green élesen belőtte középre, ahol Aku Kestilä érkezett jó ütemben és szépített. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól a második szünetig nem esett.
Az utolsó húsz perc elején Alexander Joseph Ierullo ugrott ki egyedül, de Bálizs védett, majd a túloldalon ismét Green került helyzetbe, de ez is kimaradt. Bár a hosszú túra utolsó játékrészében jártunk, a Fradi küzdött, ment előre és majdnem sikerült egyenlítene. A Jussi Tammela vezette sor nagy nyomást helyezett az olasz kapura, de Pasquale fekve is védett. Kilenc perccel a vége előtt egy kontrát Henry Bowlby zárt le, majd később emberelőnyben Ierullo volt eredményes. Eldőlt a mérkőzés, a végére még jutott egy olasz gól, a Ferencváros 5–1-es vereséggel és ezáltal nulla ponttal zárta idegenbeli sorozatát.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
PUSTERTAL WÖLFE (olasz)–FTC-TELEKOM 5–1 (1–0, 1–1, 3–0)
Bruneck, 3104 néző. V: Nikolic, Ofner (osztrákok), Padatscher, Rigoni (olaszok)
PUSTERTAL: Pasquale – Lauridsen (1), Di Tomaso / Glira, Osmanski / Zanatta, Nitz – Saracino, Andergassen, Lipon / Lobis, Bardreau (1), BOWLBY 1 (1) / MANTINGER 1 (1), FRYCKLUND 2 (2), Rueschhoff (2) / Ierullo 1, Ticar, Purdeller. Edző: Jason Jaspers
FTC: Bálizs – Bengtsson, Lindgren / Horváth M., Tóth G. / Hudec, Hadobás – Shaw (1), KESTILÄ 1, Laskawy / G. Green (1), Coulter, Antonen / Sofron, Molnár D., TAMMELA / Mihalik A., Mattyasovszki, Galajda. Edző: Timo Saarikoski
Kapura lövések: 39–23
Emberelőny-kihasználás: 2/2, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Timo Saarikoski: – Az első harmad nem sikerült jól, túl sokszor fordultak ránk, nagyon sok gólszerzési lehetőségük volt. Azt ezt követő harminc percben jó hokit játszottunk. Aztán a helyzetek kimaradtak, ők lefordultak egy kontrából, betaláltak emberelőnyben, és ezzel vége is lett a mérkőzésnek.
További eredmények: Salzburg–Bolzano 7–4 (1–1, 4–2, 2–1), Linz–Klagenfurt 3–5 (1–0, 2–3, 0–2)
| M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
| 1. Klagenfurt | 38 | 23 | 4 | 5 | 6 | 133–90 | +43 | 82 |
| 2. Graz | 38 | 20 | 6 | 6 | 6 | 125–80 | +45 | 78 |
| 3. Salzburg | 39 | 20 | 6 | 3 | 10 | 133–82 | +51 | 75 |
| 4. Bozen Südtirol | 38 | 21 | 2 | 5 | 10 | 135–100 | +35 | 72 |
| 5. Pustertal Wölfe | 37 | 19 | 3 | 3 | 12 | 130–99 | +31 | 66 |
| 6. Olimpija Ljubljana | 38 | 17 | 6 | 2 | 13 | 139–106 | +33 | 65 |
| 7. Fehérvár AV19 | 39 | 15 | 2 | 5 | 17 | 93–122 | –29 | 54 |
| 8. Linz | 39 | 12 | 6 | 1 | 20 | 123–127 | –4 | 49 |
| 9. Vienna Capitals | 38 | 13 | 3 | 4 | 18 | 94–114 | –20 | 49 |
| 10. FTC | 39 | 13 | 1 | 6 | 19 | 102–140 | –38 | 47 |
| 11. Villach | 37 | 12 | 3 | 4 | 18 | 113–126 | –13 | 46 |
| 12. Vorarlberg | 37 | 8 | 4 | 4 | 21 | 89–146 | –57 | 36 |
| 13. Innsbruck | 39 | 5 | 4 | 2 | 28 | 94–171 | –77 | 25 |







