
MÁS-MÁS OKBÓL, de mindkét együttes pontokra éhesen várta a szerda esti összecsapást, a Volán a rájátszás-kvalifikációért küzd, míg a címvédő Salzburg a Bajnokok Ligája-szereplést jelentő második helyért.
Ennek szellemében alaposan bekezdtek a felek, az első húsz percben öt gólt is láthattak a szurkolók, a vezetést a Fehérvár szerezte meg, Joel Messner lőtt középről nagy gólt. Erre a találatra hárommal válaszolt a Salzburg, Michael Raffl egyenlítő találatához mázli is kellett, a palánkról szerencsésen pattant vissza pakk. Pár perccel később Travis St. Denis lőtt nagy gólt, majd Troy Bourke is mattolta Rasmus Reijolát. Nagy szükség volt Max Gerlach góljára még a szünet előtt, így eggyel vezetett csak a Salzburg.
A második harmadra kissé óvatosabbá váltak a felek, a Fehérvár több alkalommal is próbálkozhatott emberelőnyben, de nem sikerült élni ezekkel a lehetőségekkel. A túloldalon azonban betaláltak fórban, Connor Corcoran távoli lökete csúszott be Reijola mamutja és lepkés kesztyűje között.
Az utolsó húsz perc is fehérvári emberelőnnyel kezdődött, de nem sikerült túljárni Atte Tolvanen eszén. Nyomott a Volán, de a finn kapus jól tette a dolgát, pedig Terbócs István, Gerlach, valamint Justin Richards is megkínálta lövéssel. A harmad derekén Brandon Coe növelte háromra az osztrákok előnyét, egy lendületes ellenakciót zárt le pontos lövéssel. Öt és fél perccel a vége előtt emberelőnybe került a Volán, Ted Dent levitte a kapust, de egy eladott korong után Mario Huber megszerezte az osztrákok hatodik gólját is. A Salzburg 6–2-es győzelemmel távozott Székesfehérvárról.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg (osztrák) 2–6 (2–3, 0–1, 0–2)
MET Aréna, 3717 néző. V: Gebei G., Smetana (osztrák), Durmis, Konc (mindkettő szlovák)
FEHÉRVÁR: Reijola – Andersen, MESSNER 1 (1) / Stipsicz, Campbell / Kiss R., Stajnoch / Horváth Donát – Erdély Cs., Richards (1), Gerlach 1 / Archibald, Kulmala (1), Kuralt (1) / Cheek, Hári J., Terbócs / Mihály Á., Németh K., Ambrus Cs. Edző: Ted Dent
SALZBURG: Tolvanen – Stephens, Corcoran 1 / Krygier, Nienhuis / Rebernig (1), Robertson (1) / Auer – T. Raffl, Nissner, Baltram / M. RAFFL 1 (2), ST. DENIS 1 (1), COE 1 (1) / M. Huber 1, Thaler, BOURKE 1 (2) / Kraus, Wukovits, Schreier. Edző: Manny Viveiros
Kapura lövések: 33–34. Emberelőny-kihasználás: 5/0, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ted Dent: – Összességében nem játszottunk rosszul, küzdöttünk, dolgoztunk, még ha ezt az eredmény nem is tükrözi, a srácok érzelmileg is sokat beleraktak a mérkőzésbe. Emberelőnyben ők betaláltak, mi nem, nem tudtunk elég nagy helyzetet kialakítani.
Manny Viveiros: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a rájátszásért küzd a Fehérvár. Remekül működött az emberhátrányos védekezésünk, és emberelőnyben két fontos gólt is szereztünk, a speciális egységeink nyerték meg a találkozót.
További eredmények
Vienna Capitals (osztrák)–Graz 99ers (osztrák) 2–5 (2–1, 0–2, 0–2)
EC KAC (osztrák)–Innsbruck (osztrák) 7–2 (3–1, 2–0, 2–1)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–HCB Südtirol Alperia (olasz) 4–3 (1–2, 1–0, 1–1, 1–0) – szétlövéssel
Pioneers Vorarlberg (osztrák)–Pustertal Wölfe (olasz) 3–4 (2–1, 1–2, 0–1)
| AZ ICEHL 2025-2026 ÁLLÁSA | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
| 1. Klagenfurt | 46 | 28 | 4 | 5 | 9 | 163–109 | +54 | 97 |
| 2. Graz | 46 | 26 | 6 | 6 | 8 | 158–101 | +57 | 96 |
| 3. Salzburg | 47 | 24 | 7 | 4 | 12 | 159–103 | +56 | 90 |
| 4. Bozen Südtirol | 46 | 25 | 3 | 6 | 12 | 164–121 | +43 | 87 |
| 5. Olimpija Ljubljana | 47 | 22 | 8 | 2 | 15 | 175–134 | +41 | 84 |
| 6. Pustertal Wölfe | 46 | 24 | 3 | 4 | 15 | 154–127 | +27 | 82 |
| 7. Vienna Capitals | 46 | 18 | 3 | 4 | 21 | 119–136 | –17 | 64 |
| 8. Villach | 46 | 17 | 4 | 4 | 21 | 148–152 | –4 | 63 |
| 9. Linz | 46 | 15 | 6 | 2 | 23 | 138–145 | –7 | 59 |
| 10. Fehérvár AV19 | 46 | 16 | 2 | 5 | 23 | 107–152 | –45 | 57 |
| 11. FTC | 46 | 16 | 1 | 6 | 23 | 125–169 | –44 | 56 |
| 12. Vorarlberg | 46 | 9 | 4 | 4 | 29 | 107–174 | –67 | 39 |
| 13. Innsbruck | 46 | 5 | 4 | 3 | 34 | 111–205 | –94 | 26 |

Izgalmas hajrá vár a magyar csapatokra az ICEHL-ben

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője







