Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

H. Á.H. Á.
2026.03.11. 13:21
null
Az osztrák hokiliga közleményt adott ki a kedden, Jordan Murray „súlyos egészségügyi vészhelyzete miatt félbeszakadt” Klagenfurt–Fehérvár AV19 párharccal kapcsolatban – a liga rövidített formátumban tervezi a párharc megrendezését, a részletek még kidolgozásra várnak és a jövő hét elején kezdenek a felek.

A liga honlapján megjelent közlemény szerint a liga mindenek előtt Jordan Murray mellett áll, és teljes támogatásáról biztosítja a játékost. Ezzel együtt azt is bejelentette a ICEHL, hogy a párharc erre a hétre, csütörtökre és szombatra tervezett mérkőzéseit nem rendezik meg.

„Az ICE Hockey League megerősíti, hogy a március 12-re, csütörtökre Székesfehérvárra, valamint a március 14-re, szombatra Klagenfurtba tervezett mérkőzések nem az eredeti menetrend szerint kerülnek megrendezésre. A rájátszás lebonyolításának ideiglenes módosításaként a liga azt tervezi, hogy az EC-KAC és a Hydro Fehérvár AV19 közötti negyeddöntős párharcot a korábbi négy nyert mérkőzésig tartó rendszerről egy rövidített formátumra változtatja.

A jelenlegi tervek szerint a párharc első mérkőzésére március 16-án, hétfőn Klagenfurtban kerülhet sor. A pontos menetrendről a liga további tájékoztatást ad, amint a részletek véglegessé válnak. A liga hangsúlyozza, hogy a jelenlegi terv folyamatos felülvizsgálat alatt áll, és a helyzet további alakulásától függően, a két klubbal szoros egyeztetésben még módosulhat.

A ICEHL ezúton is őszinte köszönetét és elismerését fejezi ki az EC KAC csapatorvosának és egészségügyi stábjának, az aréna egészségügyi személyzetének, valamint a mentőszolgálat munkatársainak. Gyors, professzionális és higgadt fellépésük kulcsfontosságú volt, és példaértékű elkötelezettséget, valamint felelősségvállalást mutat a játékosok biztonsága érdekében.

Bár a bajnokság és a rájátszás lebonyolítása kiemelt jelentőségű, a játékosok, a stábtagok és családjaik egészsége és jólléte minden esetben elsőbbséget élvez” – áll a liga közleményében.

A Fehérvár AV19 honlapján tájékoztatja a csapat szurkolóit, hogy a két hazai, a félbeszakadt keddi, illetve a csütörtöki mérkőzésekre már megváltott jegyek automatikusan érvényesek lesznek a klub még meghatározandó hazai mérkőzésere.

 

Legfrissebb hírek

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48

Osztrák hokiliga: a Ferencváros vereségével indult az új idény

Jégkorong
2026.09.18. 20:45

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23