Hosszabbításban nyertek a brassóiak, és egyenlítettek az Erste Liga döntőjében

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.04.10. 20:31
null
Fotó: Facebook/Corona Brasov
A jégkorong Erste Liga döntőjének második meccsén a Corona Brasov hosszabbításban 3–2-re legyőzte a Gyergyói HK-t, és ezzel 1–1-re egyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában.

Egy lépéssel közelebb került csütörtök este a Gyergyói HK az Erste Liga aranyérméhez, miután a pályaelőnyt élvező Corona Brasov együttesét idegenben, hosszabbításban győzte le. Azon a találkozón a hét mérkőzésből álló elődöntős szériából érkező Brassó kapta el jobban a ritmust, háromszor is megszerezte a vezetést, de mindegyik alkalommal egyenlített az egyre jobban belelendülő Gyergyó, végül a hosszabbítás 74. percében Dallas Gerads emberelőnyös találata vendégsikert hozott. 

Pénteken ismét Brassóban csaptak össze a felek, bár a mérkőzés ritmusa eleinte lassabb volt, a párharcok élessége, valamint a feszültség jobban megmutatkozott a jégen. Kihagyott emberelőny után ezúttal is a brassóiak szerezték meg a vezetést, a 10. perc elején a vendégek harmadában, a sarokban nyert párharcot a Brassó, Jared Van Wormer ahogy hozzákerült a pakk, éles szögből, fonákkal a kapura tette, ezzel pedig Juha Rinnét alaposan meglepte. Próbált szinte azonnal válaszolni a GYHK, Janne Väyrynen került rövid időn belül kétszer is nagy helyzetbe, de Adorján eszén nem tudott túljárni. 

Az első szünet utáni cserékben próbált feljebb kapcsolni a Gyergyó, ezt a lendületet egy brassói emberelőny ugyan kissé megszakította, de nem szüntette meg. A vendégek kibekkelték az emberhátrányt, és a kiegészülés pillanatában gyors ellenakciót indítottak: kettő az egy ellen indultak meg a gyergyóiak, Sárpátki Tamás remek érzékkel kivárt egy pillanatra, visszapasszolt a második ütembe érkező társnak, ezzel a védelem és a kapus is elmozdult, visszakapva a korongot Sárpátkinak már csak a félig üresen maradt kapuba kellett lőnie. A 27. percben olyan történt, ami ebben a párharcban még nem, a Gyergyói HK megszerezte a vezetést a rendes játékidőben, emberelőnyben egy pontos lövéssel Matias Haaranen használta ki a társak remek takarását. Nem sokáig volt lépéselőnyben Szilassy Zoltán együttese, a harmad derekán ugyanis Bors Huba-Ferenc lepte meg Rinnét, betört a kapu elé, és amikor a kapus és a védő egyaránt passzra számított, fonákkal, Rinne lábai között a hálóba lőtt. Ismét megváltozott a játék dinamikája, a vendégek fölénye alábbhagyott, a Brassó egy percig támadhatott öt a három ellen, de Radim Valchar lövése a kapuvasról kifelé pattant. 

Az utolsó játékrészben időnként csapongó játékot láthattak a nézők, de hatalmas lehetőségekből így sem volt hiány, Császár Hunor és Vincze Péter a vendégek részéről, míg a Coronától David Levin és Valchar veszélyeztetett. A hajrára fordulva a Brassó hatalmas lehetőséghez jutott, az utolsó két percre emberelőnybe került, de Rinne bravúrjaival maradt a 2–2. A ráadásban sem maradtak el az izgalmak, a két együttes próbálta egymás túllicitálni a nagyobbnál nagyobb helyzetek kialakításában. A 75. percben megszületett a mindent eldöntő találat, a Brassó lendült akcióba, a szélről középre tett korong megpattant egy védőn, amely így Levin elé került, aki egy gyors mozdulattal a kapuba lőtt. A Corona nyert és egyenlített a párharcban, az Erste Liga döntője hétfőn, Gyergyóremetén folytatódik.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Corona Brasov (romániai)–Gyergyói HK (romániai) 3–2 (1–0, 1–2, 0–0, 1–0) – hosszabbításban
Brassó, 1087 néző. V: Gebei G., Tóth R., Kovács P., Varjú
BRASOV: ADORJÁN – Piche (1), Stief / Boriszenko, Wardley / Gecse, BORS 1 – VALCHAR (1), WELSH, D. LEVIN 1 / Kóger (1), Cornet, VAN WORMER 1 / Molnár Zs., Részegh T. (1), Filip / Rokaly-Boldizsár, Gajdó B. (1), Vasile. Edző: Strenk Hunor és Matthew Myers
GYERGYÓ: Rinne – HAARANEN 1, Raymond / Mesikämmen, Fejes (1) / Williams, Jalasvaara / Szabó T. – Bodó (1), GERADS, Orban / Vincze P., TRANCA (1), SÁRPÁTKI 1 / Ravasz, Császár, VÄYRYNEN / Sándor-Székely, Csiszer, Ádám. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 40–37
Emberelőny-kihasználás: 7/0, ill. 3/1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Strenk Hunor: – Így kell kinéznie egy bajnoki döntőnek, a két legjobb együttes egymás ellen. Öt az öt ellen nem sok gólt láthattunk, kevesebb dolog is történt a jégen, a speciális egységek bizonyultak döntőnek ezúttal is. Jó teljesítményt nyújtottunk, küzdöttünk, mentünk előre, amíg el nem értük a győztes találatot.
Szilassy Zoltán: – Egy eggyel mehetünk haza, ez is szoros találkozó volt, egyszer mi, egyszer ők szerezték az utolsó gólt. Hatvan perc alatt több lehetőséget alakítottak ki, mint mi, támadásban erősebbek voltak. Akadt néhány rossz döntésünk a koronggal, és a Brassó jó csapat, ezeket a hibákat kihasználja.

 

Legfrissebb hírek

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
Tegnap, 21:05

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
Tegnap, 13:10

Másodikként a Brassó jutott be az Erste Liga döntőjébe

Jégkorong
2026.04.05. 19:08

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

A hetedik, brassói meccs dönt a második döntősről az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.03. 20:39

Erste Liga: a DVTK kiejtésével döntős a Gyergyó, tartalékosan is lépéselőnybe került a BJA Brassóban

Jégkorong
2026.04.01. 19:46

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Újabb győzelmével már a döntő kapujában a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.03.30. 21:27
Ezek is érdekelhetik