Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

– Jól kezdték a bajnokságot, majd hullámvölgybe kerültek, edzőváltás is volt, végül aranyéremmel zártak. Hogyan összegezné az elmúlt hónapokat?
– Nagyon szép lett a vége, talán a Kontinentális Kupa miatt fáj a szívem, sajnos csak az első fordulóból jutottunk tovább, ha a rájátszásban mutatott formánkat hozzuk, valószínűleg tovább tartott volna a nemzetközi szereplésünk – válaszolta Vincze Péter. – Egy csapat életében mindig vannak jobb és rosszabb periódusok, de összességében nagyon örülök, hogy sikerült megvédeni a két legfontosabb címünket a román bajnokságban és az Erste Ligában, előbbi ismét nemzetközi szereplést jelent a klubnak. Az Erste Ligában eddig még nem tudta megvédeni a címét az együttes, most ez is sikerült.
– Az Erste Liga döntőjében 4–1-es összesítéssel győztek a Corona Brasov ellen. Egy kivételével az összes találkozó szoros volt, több hosszabbításba torkollott. Mi döntött az önök javára?
– Nagyon szoros volt, a Brassó kiváló csapat, fináléhoz méltó volt a párharc. Talán az volt az egyik döntő tényező, hogy a brassóiak hét mérkőzést vívtak az elődöntőben, nekünk sikerült öt alatt lezárnunk a DVTK elleni párharcot, így kicsit frissebbek voltunk, valamint jobban kijött, hogy mélyebb a keretünk.
– Sok idejük nem volt pihenni, csatlakoztak a válogatott felkészüléséhez. Hogy halad a munka?
– Boldogan jövök mindig a válogatottba, megtiszteltetés a címeres mezt felhúzni. A gyergyói sikereket meg tudtuk azért ünnepelni a srácokkal, most pedig már új célokat üldözünk az edzőtáborban. A Japán elleni mérkőzéseken nem az eredmény volt az elsődleges, nálunk az erősebb keret elutazott Svájcba két találkozóra. A japánok élesebbek voltak, nekik nemsokára kezdődik a vébé, sokkal jobbak voltak a speciális egységeik, viszont mezőnyben mi uraltuk a mérkőzést. Most Dániába utazunk két meccsre, a dánok és norvégok is régóta az A-csoporthoz tartoznak, jó erőfelmérő lesz a két találkozó.
– Öt év után hagyja el a Gyergyói HK-t. Melyik sikerre emlékszik vissza a legszívesebben?
– A 2023-as bajnoki cím ugrik be elsőre, hiszen az elődöntőben, majd a fináléban is hét mérkőzés alatt tudtunk nyerni, a döntőben 1–3-ról fordítottunk, de mindegyik bajnoki cím más szempontból marad emlékezetes.
– Lehet-e már tudni valamit a jövőjével kapcsolatban?
– A napokban derül ki, hol folytatom a pályafutásomat.








