Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Bár az időjárás egyre jobban tavaszodik és melegszik, a jégpályákon most dőlnek el igazán a lényegi kérdések. Az Erste Ligában is az évad legfontosabb része következik, a döntő, amelyet ezúttal a Corona Brasov, valamint a Gyergyói HK vív meg egymással. Mindkét együttes más-más utat járt be ebben az évadban.
Címvédőként a Gyergyói HK ezúttal is jó esélyekkel vágott neki szeptemberben a bajnokságnak, majd sokáig veretlenül is vezette az Erste Ligát. Ám később kisebb hullámvölgybe került, elveszítette az első helyét a Brassóval szemben. A hullámzó teljesítménynek meglett a következménye, februárban edzőváltás történt, Markus Juurikkala távozott, helyét pedig a tulajdonosi kör döntése alapján a sportigazgató, Szilassy Zoltán vette át. Az ő irányításával kiegyensúlyozottabb lett az együttes, és végül a második helyen zárta az alapszakaszt. A negyeddöntőben a Csíkszeredát búcsúztatta a Gyergyó, míg az elődöntőben a DVTK-t, a két párharc alatt mindössze egy meccset veszítettek a piros-fehérek.
A Brassó miután átvette a vezetést az Erste Ligában, már nem engedte ki az elsőséget a kezéből, magabiztosan várhatta a rájátszást. A negyeddöntőben kisöpörte a FEHA19-et, majd a legjobb négy között a BJA HC következett. Ez a párharc nagy csatát hozott, a brassóiak az első két találkozó után kisebb bajba keveredtek, hiszen az egyik hazai összecsapást elbukták. Később egyet nyertek Magyarországon, majd a széria ötödik találkozóját Brassóban megint elveszítették. Innen is felálltak Kóger Dánielék, először a Tüskecsarnokban, majd hazai pályán verték meg a BJA-t és vgül bejutotta a fináléba.
„Felfokozott a várakozás, az idény lényegi részének a leglényegesebb időszakához, a végjátékhoz értünk – mondta a Nemzeti Sportnak Szilassy Zoltán, a Gyergyói HK vezetőedzője. – Még az évad rajtja előtt nyilatkoztam, hogy feltehetőleg a Gyergyó-Brassó-BJA hármasból kerülhetnek ki a döntős csapatok. Ezt igazolta, hogy a másik ágon az elődöntőben a BJA milyen kiélezett párharcot vívott a Brassóval, a hosszabb pad döntött a Corona javára. A két legjobb együttes vívja a döntőt, ezt látszódott az alapszakaszban is.”
A Gyergyói HK már egy ideje pihenhet, hiszen öt találkozó alatt abszolválta az elődöntőt, a Brassó vasárnapig mérkőzéseket játszott, a BJA elleni széria hét találkozóig ment el. Ilyen szituációban mindig adódik a kérdés, előnyt jelent a több pihenő, vagy a meccsritmus adhat pluszt a párharc elején.
„Mindegyiknek van előnye és hátránya. Ők ritmusból jönnek, három napjuk volt pihenésre és edzésre. A sérülések rendbetételére nekünk volt több időnk, ez lehet előny, nekik meg a meccsritmus lehet plusz, de ezek kiegyenesednek. A DVTK elleni elődöntőbe ugyanígy mentünk bele, és ott az első mérkőzést elveszítettük, de nem a meccsritmus miatt, hanem mert olyan hibákat követtünk el, amelyeket nem szabadott volna. Szeretnénk a frissességünket kihasználni. Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, a Brassó szériája elhúzódott. Megpróbáltuk maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt, ez jól sikerült. Húsvétkor is végig edzettünk, kicsit talán keményebb, kondicionálisabb gyakorlásokat tartottunk, hogy szárazon és jégen is tegyünk kicsit a raktárba.”
Érdekesség, hogy 2023 óta az a bajnok az Erste Ligában, aki végül a rájátszás valamelyik pontján a győztesen került ki a Brassó–Gyergyó párharcból. Egymás ellen még nem döntőzött az Erste Ligában a két fél, de jól ismerik egymást, hiszen a magyar központú bajnokság mellett a román küzdelmekben is találkoztak már párszor ebben az évadban.
„Sok új dologgal nem szolgálhatunk egymásnak, de azért lehetnek apró részletek, amelyeket elő lehet húzni a tarsolyból. Apróságok dönthetnek egy ilyen döntőben, kapusteljesítmény, fegyelmi kérdések, kiállítások száma, egészségügyi állapot.”
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
17.30: Corona Brasov (romániai)–Gyergyói HK (romániai) (Tv: M4 Sport)
A döntő játéknapjai: április 9., 10., 13., 14., 16.*, 18.*, 20.*
*ha szükséges

Másodikként a Brassó jutott be az Erste Liga döntőjébe

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Újabb győzelmével már a döntő kapujában a címvédő Gyergyó





