Válogatott támadóval erősített a fehérvári hokicsapat

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.05.05. 15:26
null
Vincze Péter visszatért Székesfehérvárra (Fotó: Dömötör Csaba)
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette Vincze Pétert.

A 31 éves Vincze Péter Fehérváron kezdett el jégkorongozni, az AV19 színeiben az osztrák ligában is bemutatkozott, majd 2018-ban a DVTK-hoz, nemsokára pedig az UTE-hoz került.

Vincze ezután öt idényt töltött el a Gyergyói HK-nál, ahol háromszoros Erste Liga-győztes, kétszeres román bajnok, valamint kupagyőztes és szuperkupa-győztes volt a csapattal.

„Nagy kihívás lesz ez számomra. Fiatalon még nem tudtam annyit hozzátenni a csapat sikerességéhez, mint szerettem volna, de úgy érzem, jobb játékosként térek vissza. Mindent bele fogok adni, hogy a csapat minél sikeresebb lehessen. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy más szint és más kihívás, mint ahol legutóbb játszottam, ugyanakkor a válogatottban az elmúlt években jól megálltam a helyem, így pozitívan tekintek a liga kihívásaira” – olvasható Vincze Péter nyilatkozata új klubja hivatalos honlapján.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48