Erste Liga: Mihály Ákos Brassóba igazolt, Kreisz Brunó marad Debrecenben

2026.06.16. 16:46
null
Mihály Ákos (jobbra) Brassóban folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
Mihály Ákos elhagyja a Fehérvárt és a jégkorong Erste Ligában szereplő Corona Brasovnál folytatja pályafutását, míg Kreisz Brunó marad a magyar bajnoki ezüstérmes DEAC-nál.

A 26 esztendős, csíkszeredai születésű Mihály Ákos tizenegy év után elhagyja a székesfehérvári hokiklubot. Előbb az U18-asoknál, aztán az U20-asoknál szerepelt, majd a 2018/19-es szezonban debütált az Erste Ligában, egy idénnyel később pedig már az osztrák bajnokságban (ICEHL) is jégre léphetett. A magyar válogatottal az elitvilágbajnokságon is megfordult Mihály a 2025/26-os szezonban az ICEHL-ben 29 alapszakasz-mérkőzésen négy pontot – egy gól, három gólpassz – gyűjtött, majd a rájátszás 13 találkozóján két gólt lőtt és egy gólpasszt jegyzett, míg az Erste Ligában kilenc alapszakasz-találkozón kétszer volt eredményes és három asszisztot osztott ki.

Hosszabbított viszont jelenlegi klubjával, a DEAC-cal Kreisz Brunó, aki a harmadik debreceni szezonjába vág bele. A csatár a legutóbbi Erste Liga-alapszakaszban 32 mérkőzésen tíz-tíz gólt lőtt és gólpasszt adott, majd a negyeddöntőben hét találkozón két gólpasszig jutott.

„Amióta itt vagyok, érzem, hogy bíznak bennem az edzőim, számomra ez volt az egyik legfontosabb szempont. Emellett azt gondolom, erős csapatunk van, jó a hangulat az öltözőben, remélhetőleg jövőre is így lesz. A hokin kívül is jól érzem magam a városban, illetve az is nagy plusz, hogy a tanulmányaimat tudom folytatni, amiben nagy segítséget nyújt a Debreceni Egyetem kettős életpálya-modellje” – fogalmazott Kreisz.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
13 órája

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
22 órája

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
Tegnap, 8:15

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48