„Lettország legendája” lett a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetőedzője

2026.06.04. 20:10
null
Aleksandrs Belavskis (Fotó: acelbikak.net)
A lett Aleksandrs Belavskis lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője.

 

A klub közösségi oldalának csütörtöki beszámolója szerint a 62 éves szakvezető szerződése a következő idényre szól.

Azari Zsolt általános igazgató elárulta, hogy Belavskisszal két évvel ezelőtt került kapcsolatba, és azóta folyamatosan konzultáltak, tavaly személyesen is járt Dunaújvárosban.

„Zseniális játékos volt, Lettország legendája, olimpikon, aki a válogatott csapatkapitánya volt. Svédországban futott be páratlan karriert, majd ott is kezdett edzősködni” – magyarázta.

Hozzátette: Belavskis dolgozott Oroszországban, Fehéroroszországban, volt a lett válogatott szövetségi kapitánya, az elmúlt hat évből négyet pedig a lengyel élvonalban tevékenykedett.

„A legmagasabb szinteken szerzett hatalmas tapasztalata óriási segítség lesz a klub minden tagjának” – szögezte le.

Belavskis legfőbb feladata az Erste Liga-csapat vezetése lesz, de az Acélbikák Sportkarrier Programban is részt vesz majd.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzött az Újpest a Csíkszereda ellen

Jégkorong
2026.11.01. 19:17

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

Erste Liga: a DEAC nyerte a forduló rangadóját

Jégkorong
2026.10.29. 21:57

Erste Liga: pontot hullajtott Gyergyóban a Brassó

Jégkorong
2026.10.25. 20:23

Erste Liga: simán nyert idegenben a Budapest Jégkorong Akadémia, fordított a DVTK

Jégkorong
2026.10.24. 20:16

Jégkorong: az ellenfele fejére ütő Erdőhelyi hárommeccses eltiltást kapott

Jégkorong
2026.10.24. 11:25

A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert erdélyi riválisa ellen

Jégkorong
2026.10.23. 20:06

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.10.18. 20:36