
Jövőre Düsseldorfban Kanada, Egyesült Államok, Csehország, Szlovákia, Dánia, Norvégia és a feljutó Kazahsztán csapatával mérkőzik meg az elit világbajnokságon a magyar férfi jégkorong-válogatott.
„Ez nehéz csoport, de a küldetés hasonló, mint az elmúlt világbajnokságokon: a lehető legtöbbet kell nyújtanunk minden csapat ellen minden harmadban és minden cserében. A jobbik feljutót kaptuk, ráadásul Kazahsztán a világranglistán előttünk áll, ezért a kiemelésben is elénk kerül, ami a sorsolás, illetve menetrend szempontjából biztos nem lesz kedvező. Hozzájuk jön az idén bronzérmes Norvégia, a tavaly négy közé jutó Dánia, valamint négy topcsapat. Nem egyszerű ügy” – fogalmazott Majoross Gergely szövetségi kapitány a szövetség honlapján.
Hozzátette: „Mi eddig sem azzal a stratégiával mentünk a vb-re, hogy egyet nyerünk, és akkor minden rendben van, ez a következő évre is igaz. Remélem, hogy ahogy játékban sikerült fejlődnünk Herning és Zürich között, úgy Düsseldorfban még jobbak leszünk.”
A 2027-es vb-t május 14. és 30. között rendezik, a csoportok utolsó helyezettje kiesik, és 2028-ban a divízió I-ben szerepel, a legjobb négy-négy pedig a negyeddöntőbe jut.
A 2027-ES A-CSOPORTOS JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport (Mannheim)
Svájc, Finnország, Svédország, Németország, Lettország, Ausztria, Szlovénia, Ukrajna
B-csoport (Düsseldorf)
Kanada, Egyesült Államok, Csehország, Szlovákia, Dánia, Norvégia, Kazahsztán, Magyarország








