Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Tegye fel a kezét, aki a pénteki Corona Brasov–Háromszéki Ágyúsok mérkőzés 52. percében, kétgólos brassói vezetésnél el tudta képzelni, hogy az Erste Liga-újonc fordít, és hosszabbításban legyőzi a bajnoki cím egyik legfőbb várományosát! Nos, a mi kezünk nem emelkedett fel, de a háromszékiek ránk cáfoltak és – többek között Róth Zoltán nagyszerű játékával – két pontot hazavittek.
„Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Brassó ebben az idényben is a bajnokság megnyerésére esélyes, ráadásul idegenben kezdtük a szereplést. Próbáltunk úgy felkészülni, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát, az már csak a hab a tortán, hogy pontokat is szereztünk. Különleges meccs volt, először játszottunk az Erste Ligában, de ugyanúgy három pont volt a tét, mint az összes többi alapszakasz-mérkőzésen. Nagyszerű volt betalálni, a közeljövőben még biztosan érzem majd a motiváló, önbizalom-növelő hatását. Ünnepelni nem nagyon volt időnk, mert a román bajnokság rögtön folytatódott, de majd kerítünk rá alkalmat” – mondta a Nemzeti Sportnak a Háromszéki Ágyúsok klubtörténelmi első Erste Liga-gólját szerző támadója, Róth Zoltán.
A sűrű versenynaptárban az erdélyiek következő ellenfele a Dunaújvárosi Acélbikák, amellyel csütörtökön csap össze, és lehetősége lesz tovább növelnie pontjai számát.
„Tudjuk, hogy van esélyünk, ennek megfelelő mentalitással állunk majd bele a küzdelembe, szeretnénk legyőzni a Dunaújvárost. Hosszú távon azért küzdünk, hogy elcsípjünk egy rájátszást érő helyet. Jó a hangulat az öltözőnkben, a nyitó forduló bravúrja pedig erre csak rátett egy lapáttal, megyünk tovább és igyekszünk minél több meccset megnyerni” – mondta Róth.

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Erste Liga: ponterős lett csatárt igazolt a Csíkszereda




