
Marty Walsh, a hokisok érdekvédelmi szervezetének (NHLPA) vezetője a The New York Timesnak adott interjúban megerősítette: nem látja akadályát annak, hogy a liga játékosai ott legyenek a 2030-as téli olimpián. Az idei, milánói játékok sikeres visszatérését követően Walsh jelezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak: szükség van az NHL-esek jelenlétére az olimpián.
Az NHL-esek ezt megelőzően 2014-ben, Szocsiban játszhattak, ám távol maradtak a 2018-as és a 2022-es olimpiáról is, így 12 év kihagyás után láthatta őket a közönség az ötkarikás színpadon. Az NHLPA vezetője szerint most viszont az olimpiára vezető út „teljesen szabad”.
Az idén februári olimpián fantasztikus nézettséget hozott újra a hokitorna, a döntő is emlékezetes volt, az amerikaiak hosszabbítás után verték meg a kanadaiakat, így 1980 után nyertek ismét aranyérmet.
Walsh szerint az általa vezetett szakszervezet, valamint a liga is az olimpiát a világ legfontosabb sport- és kereskedelmi bemutatójának tekinti. A terjeszkedési stratégia részeként az NHL két hete bejelentette, Münchenben és Kölnben is rendeznek alapszakasz-mérkőzéseket a 2027–2028-as szezonban, ezen kívül a liga kötelezettséget vállalt, hogy a 2028–2029-es és a 2029–2030-as kiírásban is lesz tétmeccs Európában.

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Együttműködik a Bayern München és az NHL

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták





