Kajak-kenu Eb: Kucsera és Szalai is továbbjutott a középfutamból

2010.07.02. 17:53
Címkék
Két magyar versenyző kényszerült középdöntőre a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, és mindketten sikerrel vették az akadályt. Kucsera Gábor 100 m-en, Szalai Tamás pedig 500 m-en biztosította helyét a döntőben.

A kajak egyesek között érdekelt Szalai a délelőtti előfutamban csak ötödik lett, ezért kellett újra vízre szállnia. A középfutamban aztán – a viadal honlapja szerint – másodikként ért célba, s mivel az első három hely ért finálét, bejutott a legjobb kilenc közé.

A többi 500 m-es magyar hajó már az előfutamból kvalifikálta magát a végjátékba, azaz minden döntőben lesz magyar egység fél kilométeren.

Kucsera 1000 m-en a délelőtti előfutamban csak a hetedik lett, ezért kényszerült „pótvizsgára". A középfutamban aztán spanyol riválisa mögött másodikként ért célba, s mivel az első három hely ért finálét, bejutott a legjobb kilenc közé.

A többi 1000 m-es magyar hajó már az előfutamból kvalifikálta magát a végjátékba, azaz minden döntőben lesz magyar egység egy kilométeren.

Összefoglaló cikkünket itt olvashatják.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
38 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
53 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája