Kajak-kenu Eb: Storcz Botond elégedett a 200-as eredményekkel

2010.07.04. 13:40
A magyar kajak-kenu-válogatott két arany mellett egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a trasonai Európa-bajnokság vasárnap délelőtti 200 méteres futamai során. Storcz Botond, a válogatott kapitánya elégedetten értékelt az események után a szövetség honlapjának.
„Elégedett vagyok a délelőtti eredményeinkkel. Legyünk őszinték, Natasától és Katitól vártuk az érmet, sőt az aranyérmet, az viszont kellemes meglepetés, hogy a férfipáros is odaért a dobogóra. Szegeden, a MOL-világkupán Dombi Rudolf és Beé István beborult, így nem tudtuk felmérni, hogy mire lehetnek képesek a nemzetközi mezőnyben – most kiderült, hogy sok mindenre!” „Kovács Gergelynek a tapasztalatszerzés szempontjából fontos, hogy kipróbálta magát az Eb-n, talán Molnár Pétertől vártam egy kicsit többet, és ő is magától. Nem sokkal verték meg, de tudomásul kell venni, hogy 200 méteren ilyen szoros a mezőny. Most már egyébként nemcsak a férfiak, hanem a női kajakosok is szinte egyvonalban érnek be a célba, egyre látványosabb és egyre komolyabb a csata a sprintszámokban is” – mondta Storcz a szövetség honlapjának.
Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56