Kajak-kenu ob, vb-válogató: minden esélyes a döntőben

MTI MTIMTI MTI
2010.07.23. 20:25
Címkék
Nem született komolyabb meglepetés a kajakosok és kenusok szegedi országos bajnokságának, egyben világbajnoki válogatójának első, pénteki versenynapján, amelyen az 1000 és 500 m-es elő-, valamint középfutamokat bonyolították le.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a férfi kajakosok egykilométeres selejtezői során a Kucsera Gábornak akadt a legnehezebb dolga, annak ellenére, hogy ezen a távon ő képviselte a magyar színeket az Európa-bajnokságon: a versenyző csak negyedik lett a középfutamában, de így is ott lesz a szombat délelőtti döntőben. Ugyanebben a számban, 500 m-en Vereckei Ákos jutott a legjobb idővel a fináléba, de a friss Eb-aranyérmes Szalai Tamás is megnyerte a saját középfutamát.

A nőknél 1000 m-en Kovács Katalin fölényesen nyerte az előfutamát, a döntőben legkomolyabb kihívója a KSI fiatal kajakosa, Hegyi Zomilla lehet. A rövidebb távon egy előfutamba került Kozák Danuta, Kovács és Janics Natasa. A presztízscsatát végül az Európa-bajnok Kozák nyerte, míg a másik futamban Csipes Tamara győzött Benedek Dalma előtt.

A kenusoknál 1000 m-en az olimpiai bajnok Vajda Attila másodikként ért célba az előfutamában a csepeli Volein Viktor mögött, az első válogató győztese, Sarudi Pál viszont győzelemmel lépett tovább, így a két versenyző, vagyis Vajda és Sarudi összecsaphat a döntőben a vb-részvételért. Érdekesség, hogy a veterán Pulai Imre ugyanúgy, ahogy az első válogatón, megint bekerült a fináléba. 500 m-en elindultak egyesben a Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály is döntőzhet, és ott lesz a legjobbak között az Eb-ötödik Korisánszky Péter is.

A párosoknál papírforma eredmények születtek.

Azok az egységek, aki az első siker után a mostani, második válogatót is megnyerik, vb-csapattagnak érezhetik magukat. Ha más győz most hétvégén, mint aki júniusban diadalmaskodni tudott, akkor úgynevezett szétlövésben dől el, hogy ki utazhat az augusztusi, poznani világbajnokságra.

KAJAK-KENU OB, VB-VÁLOGATÓ 
A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
1000 m-es döntők 9 ó
200 m-es elő- és középfutamok, illetve 5000 m-es előfutamok 15 ó
VASÁRNAP
500 m-es döntők 9 ó
200 m-es döntők 12 ó
5000 m-es döntők 15 ó

 

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
5 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
10 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
11 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
24 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
28 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
48 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
52 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája