Kajak-kenu: 21 éremmel zárt a magyar csapat az ifi és U23-as Eb-n

2010.08.01. 18:28
Címkék
A vasárnapi 100 méteres döntőkben négy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok a moszkvai ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon.

Az U23-asoknál Hegyi Zomilla győzött egyesben, valamint a Medveczky Erika, Sarudi Alíz páros is aranyérmet szerzett, míg a Vass András, Kiss Tamás, Vasbányai Henrik, Devecseri Ádám összeállítású kenunégyes ezüstérmes lett.

„Nagyon izgultam, de végre a szél is velem volt, nagyon örülök a győzelemnek" – hadarta Zomilla, Mórocz István tanítványa, a tőle megszokott lendülettel.

Míg a Vass András, Kiss Tamás, Vasbányai Henrik, Devecseri Ádám összeállítású kenunégyes ezüstérmes lett.

Az ifjúsági korú versenyzők között Dombvári Bence (K-1) és a Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna duó (K-2)első lett, míg Szabó Kristóf, Szabó Gábor kenupáros másodikként ért célba. Nagy Flóra (K-1) harmadikként zárt.

„Összességében elégedett vagyok az eredményekkel, minden szakág azt a teljesítményt nyújtotta, amit tud, a sportág erejét jelzi, hogy minden számban a döntőben voltunk. Ugyan az aranyak számában eggyel elmaradtunk a tavalyitól, de az érmek és a pontok számában túlszárnyaltuk azt. Különösen értékes ez annak fényében, hogy a mi csapatunk volt messze a legfiatalabb, hiszen többségük még jövőre is ifjúsági korú versenyző. Kiemelném külön Hagymási Anitát, aki a csapat legeredményesebb versenyzője lett és Dombvári Bencét, aki a két klasszikus kajak számban leiskolázta a mezőnyt. Dicséret illet valamennyi versenyzőt, akik a nehéz körülmények ellenére is (40 fok meleg a légkondicionáló nélküli szobákban, sorozatos megbetegedések) erejükhöz mérten helytálltak és köszönet illet valamennyi edzőt és nevelő edzőt, akik a versenyzők felkészítésében részt vettek."– mondta Hüttner Csaba utánpótlás kapitány.

Legfrissebb hírek

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
4 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
17 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
32 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
49 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája