Kajak-kenu vb: útra kész a magyar csapat, 10 érmet vár a kapitány

2010.08.17. 13:05
null
Janics Natasától "mesterötöst" várnak (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
A magyar kajak-kenu-válogatott első része szerdán kel útra az év fő versenyére, a lengyelországi Poznanban csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő világbajnokságra, amelyen tíz érmet, köztük öt aranyat remél Storcz Botond szövetségi kapitány.

A Gubacsi-vízicentrumban rendezett keddi csapatbemutató sajtótájékoztatón Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke elmondta: ugyan szokás szerint egy kicsit szorong a verseny előtt, de reméli, hogy a vb-n az együttes hozza azt, amit tud.

„Kor szempontjából elég vegyes a csapatunk összetétele, és mindenkinek iszonyú nehéz lesz bizonyítani, hiszen a sportág dinamikusan fejlődik az egész világon. Ettől függetlenül bízom a hagyományosan jó szereplésben" – fogalmazott.

A csapat közvetlen felkészülése az elmúlt három hétben Szolnokon zajlott, ahol ugyan kicsit zsúfolt volt a víz, ám a vezetők és a versenyzők szerint mindenki el tudta végezni a szükséges munkát.

„Egy ilyen központi felkészülés sok feszültséget rejt magában, de meglátásom szerint az érintettek ezt most jól tudták kezelni. Én összesen tíz érmet, köztük öt aranyat remélek, de ha kijön a lépés, akár még szebb is lehet a végeredmény" – fogalmazott Storcz, aki hangsúlyozta, hogy kíváncsian várja a 200 m-es versenyeket, amelyek közül négy tavaly óta már olimpiai szám.

A magyarok közül a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa indul majd a vb-n a legtöbb számban, pontosan ötben, és Storcz az MTI-nek azt mondta: képesnek tartja a szegedi sportolónőt arra, hogy akár „mesterötöst" érjen el.

Az összesen 37 fős csapat – plusz három parakenus – második része pénteken utazik majd Poznanba, ahol a csütörtök-pénteki előcsatározások után szombaton és vasárnap rendezik a döntőket.

Legfrissebb hírek

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
4 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
17 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
32 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
49 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája