Kajak-kenu: dicsőségtablót kaptak a váci olimpiai bajnokok

2010.10.25. 09:27
Címkék
Ünnepélyes keretek között, október 23-án délután avatták fel a Váci Hajó SE dicsőségtablóját, amelyen a város olimpiai bajnok kajakosainak, Dónusz Évának, Hesz Mihálynak és Gyulay Zsoltnak a fényképe látható.

Majdnem százan, az egyesület versenyzői, olimpiai-, illetve világbajnok sportolók, sportvezetők, városi elöljárók vettek részt az ünnepségen. Ott volt mások mellett Vaskuti István, Kammerer Zoltán, Hüttner Csaba, és persze a „főszereplők": Dónusz Éva, Hesz Mihály, valamint Gyulay Zsolt is.

Hesz Mihály 1943-ban Nógrádon született, 1960 és 1964 között kajakozott a Váci Hajóban. Két olimpián vett részt, kajak egyes 1000 méteren 1964-ben Tokióban ezüst-, 1968-ban Mexikóvárosban aranyérmet szerzett.

„Felemelő érzés itt lenni! Sokszor úgy éreztem, csetlő-botló kajakosként kezdtem a pályafutásom, de az út végén mégis célba értem, olimpiai bajnoki címet szereztem. Ez a tabló utat mutathat a következő generációknak, ha nekünk sikerült, nekik is sikerülhet. Viccesen azt mondom mindenkinek, hogy van még hely a falon. Kedves váci fiatalok, dolgozzatok keményen, hogy újabb fényképek kerülhessenek a tablóra! – fogalmazott Hesz Mihály az ünnepségen.

Dónusz Éva váci születésű, 1977-től 10 éven át volt a Váci Hajó versenyzője. A barcelonai olimpián aranyat nyert a négyessel (Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika), 500 párosban pedig bronzérmet Kőbán Ritával. „Jó lesz ránézni ezekre a fotókra, ha erre sétálunk. Ugyanazt gondolom én is, mint Hesz Mihály, hogy jó üzenet lehet a fiataloknak, akik látják az eredményeinket. Talán példát tudunk mutatni nekik" – mondta Dónusz Éva.

Gyulay Zsolt 1976-tól 1982-ig kajakozott a váci egyesületben, vagyis itt rakta le a későbbi sikeres pályafutásának alapjait. Az 1988-as szöuli olimpián két arany- (K–1 500 méter; K–4 1000 méter Ábrahám Attilával, Csipes Ferenccel és Hódosi Sándorral), négy évvel később két ezüstérmet nyert.

„Fantasztikus, hogy mennyien eljöttek a tablóavatásra, fiatalok és idősebbek, kajakosok, kenusok, vagy simán csak sportszerető emberek. Ez a sport közösségteremtő ereje... Vácnak, az itt lakó embereknek fontosak a mieinkhez hasonló sikerek, szerintem erre egyre több városban rádöbbennek majd, és megbecsülik a helyi bajnokokat" – mondta Gyulay Zsolt.

Legfrissebb hírek

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
1 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
8 perce

A negyedik góljukat is megszerezték a dánok – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
14 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
17 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
23 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
47 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
48 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
49 perce