Kajak-kenu: Kammerer öt perc alatt meg tudta volna győzni Kucserát

2010.10.03. 13:09
Címkék
A pekingi olimpia után váltak el egymástól Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor útjai: az addig párosban sikeres, de az olimpiát csalódásként megélő egység fiatalabb tagja egyesben próbálkozott az elmúlt két esztendőben. Kucsera a londoni olimpiai közeledtével feladja egyesbeli terveit, új lehetőség után néz, viszont időközben Kammerer Vereckei Ákos személyében új, talán még a korábbinál is stabilabb párostársa lelt.

„Ha meg is keresne ez ügyben, amit nem hiszek, akkor sem felelhetnék neki igennel, mert Ákossal rendkívül meggyőző a párosunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. – Ha nyolcadikok lettünk volna a vébén, mondhatnám, ne erőltessük – de hát, nem lettünk nyolcadikok. Gábor is tudja, ilyen esetekben félre kell tenni a barátságot, mert ez kemény munka. Nagyjából tavaly ilyenkor mondtam neki: érzem rajtad a dilemmát, és öt perc alatt meg tudnálak győzni, hogy gyere vissza párosozni, de nem akarlak. Ne törődj velem, én már elértem, amit akartam, te csak járd a saját utad. Azzal fejeztem be, hogy ha egyszer mégis összeülünk, akkor azt meggyőződésből tegyük."

Kammerer céljai között egyértelműen a londoni olimpia szerepel, ahol a hozzá hasonlóan rutinos, „nagy öregnek" számító Vereckeivel még utoljára egy nagyot „dobna". De nem tett le arról sem végleg, hogy visszaüljön abba a négyesbe, amelyben pont Vereckeivel – no meg Storcz Botonddal és Horváth Gáborral – kétszer nyert olimpiát, Sydneyben és Athénban, legalábbis saját bevallása szerint a gondolat ott „motoszkál" a fejében.

Legfrissebb hírek

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
2 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
9 perce

A negyedik góljukat is megszerezték a dánok – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
15 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
18 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
24 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
48 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
49 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
50 perce