Kajak-kenu: több mint 700-an indulnak a Nagy-Hideg-hegyi futáson

2010.11.05. 17:11
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség november 6-án, szombaton ismét megrendezi a Nagy-Hideg-hegyi futást, amelyen évek óta nem csak a sportág képviselői, hanem atléták, triatlonisták, civilek is rajthoz állnak.

Sokak számára már szinte el nem hanyagolható, kötelező őszi program a Nagy-Hideg-hegyi futás. A verseny csúcstartója, a futás egyik alapítója, Babella László, aki több mint ötszázszor teljesítette már a közel hét kilométeres tereptávot, és természetesen az idén is ott lesz majd a rajtnál. Ám nem csak az idén rangos állami kitüntetést kapott mesteredző számít visszatérő indulónak, nagyon sok kajakos és kenus zárja le ezzel a futással az őszi vízi felkészülését.

„Valóban ez a futás afféle vízválasztó – mondja Weisz Róbert, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója. – Sokan ezzel a versennyel zárják a vízi felkészülést és kezdik meg a téli alapozást. Tulajdonképpen ez nem is verseny, hanem egy közös sportos délelőtt, amelyen mindenki próbára teheti magát, lemérheti mennyit fejlődött az elmúlt esztendőhöz képest. Díjak nincsenek, mindenki az élménynek, a jó időnek örülhet, de ahogyan az elmúlt években is tettük, az idén is kisorsolunk a részvevő klubok között egy kajakot és egy kenut."

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténeti aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
5 perce

Európai Szuperkupa: címvédés a PSG-től vagy Emerynek végre összejön?

Bajnokok Ligája
6 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
9 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
10 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
22 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
34 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
37 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
46 perce