Kajak-kenu: a magyar tehetség London reményében a franciákhoz „igazol”

2011.01.19. 15:53
Címkék
Legrand Tímea francia színekben kíván kvalifikációt szerezni magának a londoni olimpiára, adta hírül a kajak.hu. A fiatal magyar kajakos eddig korosztályos szinten ért el eredményeket, már a magyar junior-válogatottban is helyet kapott, ám úgy érezte, franciaként nagyobb esélye van olimpiai kvótát szereznie, mint a kemény magyar mezőnyben kiverekednie a válogatottságot.

„A célom világos: szeretnék részt venni a londoni ötkarikás játékokon – nyilatkozta Legrand Tímea. – Úgy éreztem, erre nagyobb esélyem lenne ott, mint itthon a kőkemény magyar mezőnyben. De azért a franciákat se írom le, hiszen köztük is vannak gyors versenyzők, bár a felnőttek között az idén fogok először rajthoz állni.”

Franciaországban jelenleg is zajlanak a válogatók, Legrand – aki édesapja révén rendelkezik francia állampolgársággal is – tavaly ifjúsági bajnok lett, míg Lauranne Guiot párjaként női K–2-ben második helyen végzett a korosztályos mezőnyében.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
7 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
17 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
41 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
50 perce

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről 400 méteren

Atlétika
52 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
1 órája

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
1 órája

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
1 órája