Kozmann Tatáról indul és Dél-Afrikán át jut el Olaszországba

Vágólapra másolva!
2011.01.22. 15:18
Címkék
A jövő héten ismét Tatára utazik Kozmann György. A kétszeres olimpiai bronzérmes sportoló, aki tavaly ősszel jelentette be a visszatérését, a kenusok központi edzőtáborozásán vesz majd részt.

– A visszatérés nagy izomlázait letudta már?
– Részben – mondja Kozmann György. – Sajnos nemrégiben átestem egy vírusfertőzésen, és utána ismét jöttek a jól ismert fájdalmak. De amúgy minden a tervek szerint halad, gőzerővel készülünk, és gyorsan fel tudtam venni a tempót.– A visszatérés nagy izomlázait letudta már?
– Részben – mondja Kozmann György. – Sajnos nemrégiben átestem egy vírusfertőzésen, és utána ismét jöttek a jól ismert fájdalmak. De amúgy minden a tervek szerint halad, gőzerővel készülünk, és gyorsan fel tudtam venni a tempót.

Kozmann  György életében ismét a sport került az első helyre
 (Fotó: NS-archív)
Kozmann György életében ismét a sport került az első helyre (Fotó: NS-archív)

– Lelkileg mennyivel frissebb, könnyedebb?
– Sokkal. Aminek korábban fásultabban, morogva fogtam neki, azt most jókedvűen, energikusabban csinálom végig. Azért is más most minden, mert jóval látványosabb eredményeket tudok elérni. Alsóbb szintről indulva nagyobbakat tudok lépni, és ezek a fejlődések motiválnak.

– A civil munkáját teljesen félretette?
– Más arányokban van jelen az életemben. Jelenleg a sport van az első helyen, a többi kiegészítés.

– Mennyire tervezgetik már komolyan az évet Kiss Tamással?
– Nekem és szerintem Tamásnak is van fogalma arról, hogy mit takar a profi hozzáállás. Ez a céljainkban és a célunkhoz vezető út megtervezésében is jelentkezik. Egyértelmű, hogy szeretnénk ott lenni a szegedi világbajnokságon, és ennek most mindent alárendelünk. Nem csak egyszerűen edzünk, de odafigyelünk a részletekre is, legyen szó a táplálkozásról vagy a mentális felkészülésről.

– Ön szerint mennyire lesz nehéz a dolguk a hazai mezőnyben?
– Azért furcsa erről beszélni, mert nincs egy olyan magyar páros, amely hosszú távon, tartósan őrizné a vezető helyét az élen. Ezért nehezebb felmérni az erőviszonyokat, ugyanakkor azt is mutatja számunkra: lehet keresnivalónk ebben a mezőnyben. Sok jó egység van, amelyek mellé mi is oda tudunk férkőzni.

– Jövő héten Tatára mennek edzőtáborozni. A felkészülés ezen részét, mármint hogy edzőtáborból edzőtáborba utaznak, újra meg tudta szokni?
– Kénytelen vagyok. Két hetet töltünk el Tatán, majd négy nappal később Korisánszky Péterrel és Kiss Tamással elindulunk Dél-Afrikába edzőtáborozni. A helyszínt jól ismerem, és lesz társaságunk is, hiszen Almási Péter is ott készül majd az osztrák válogatottal. Az egy hónapos dél-afrikai program után pedig Olaszország, a kenusok központi edzőtábora következik. Gyorsan elrepül ez a pár hét, aztán azon vesszük észre magunkat, hogy ott vagyunk a válogatón. Már nagyon várjuk. Igazi mérföldkő lesz az életünkben.

Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
40 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
51 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
1 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik