Kajak-kenu: 100 nap a vb-rajtig, 500 médiaakkreditációra számítanak

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 14:09
Címkék
Száz nap múlva kezdődik a Mol kajak-kenu-világbajnokság, Magyarország egyik legfontosabb idei sporteseménye. Augusztus 17–21. között Szegedre figyel majd az ország és a sportvilág, hiszen kilencven ország, nagyjából kétezer versenyzője küzd a világbajnoki érmekért, valamint az olimpiai kvalifikációért.

A 2012-es londoni olimpiai kajak-kenus kvótáinak 80 százaléka a Maty-éren talál gazdára. Ezen a hétvégén a poznani világkupával elkezdődött a nemzetközi kajak-kenu szezon, itthon már a világbajnoki részvételért küzdenek a férfi kajakosok. A Maty-éri pályát korszerűsítik, az utcákon és tereken már láthatóak a világbajnokságot hirdető óriásplakátok, néhány nap múlva pedig kezdődik a jegyeladás.

A szervezők úgy készülnek, hogy a döntő futamokat – amelyeket a szokásoktól eltérően ezúttal három plusz egy versenynapon rendeznek – a helyszínen 20-25 ezer néző tekinti majd meg, a Magyar Televízióban és az Eurosporton húsz óra élő közvetítést láthatnak, a sporteseményre 300 akkreditált újságíró és 200 televíziós szakembert várnak.

KAJAK-KENU, A 2011-ES SZEGEDI VB DÖNTŐINEK ÓRARENDJE
parakenu számok augusztus 18. (csütörtök), 16 óra 30 perctől
1000 méteres számok és női K4 500 méter augusztus 19. (péntek), 15 órától
500 méteres számok (férfi K4 1000 méter és férfi C2 1000 méter) augusztus 20. (szombat), 13.20 órától
5000 méteres számok augusztus 21. (vasárnap), 10 órától
200 méteres számok augusztus 21. (vasárnap), 12 órától
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
15 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
23 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik