Kajak-kenu: több mint hatszázan ültek hajóba a 18. Göd-kupán

2011.08.29. 19:40
Címkék
Nagyszabású vízisportnap helyszíne volt augusztus utolsó hétvégéjén az alsó-gödi csónakház előtti Duna-szakasz. A Gödi SE kajak-kenu-szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány 18. alkalommal szervezte meg a Göd-kupát, amely során délelőtt kajakos, délután indiánkenus futamokra került sor.

A versenytávot 2000 méterre írták ki a szervezők, a programban összesen 20 versenyszám szerepelt. A délelőtti kajakfutamokra 7 egyesület összesen 189 sportolót nevezett, köztük a vendéglátó Gödi SE 85 fiatalt indított. A csapatversenyt a házigazdák nyerték, megelőzve a Váci Hajót és a nagymarosiakat.

A délutáni indiánkenu-futamok során 14 kategóriában 140 egység 430 indulója versenyzett. A különböző junior és szenior korosztályok versenyei mellett a Belépés Családostul programsorozat családi futamára, illetve Rotary-versenyre is sor került. Idén újdonság volt a tizenévesek páros „suhanc-versenye”, amelyen egyszerre 25 hajóegység csatázott.

A Dunakanyar egyik legnagyobb vízi eseményének budapesti, váci, esztergomi, szegedi, nagymarosi és verőcei résztvevői voltak. A megnyitón megjelent Markó József polgármester, a díjkiosztó alkalmával – több támogató és sportvezető közt – Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke.

A napot a hagyományos Duna-parti tábortűz, végül a Scarabeus zenekar koncertje zárta.

Egyesületi ponttáblázat a kajakversenyek alapján: 1. Gödi SE (338 pont), 2. Váci Hajó (250 pont), 3. Nagymaros SE (151 pont), 4. Váci Vasutas (63 pont), 5. Verőce (26 pont), 6. Szeged (10 pont), 7. Esztergomi KKSE (7 pont).

Legfrissebb hírek

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
3 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
32 perce

Őrzi az előnyét a Ferencváros a Górnik Zabrze otthonában

Európa-liga
33 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
48 perce

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája