Janics: Jól érzem magam a vízen és a kislányommal is

MTI MTIMTI MTI
2011.10.05. 15:15
null
Janics egyelőre az egyesre koncentrál, a csapathajókban még nem gondolkodik (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Alig négy héttel kislánya, Milana születése után szerdán újra vízre szállt Dusev-Janics Natasa, az EDF Démász-Szeged VE háromszoros olimpiai bajnok kajakosa.

A Maty-éri vízi centrumban megtartott nyilvános sajtónapon csaknem negyven percet töltött a vízen, majd átöltözve kondizott, végül pedig készségesen, mosolygósan válaszolt a kérdésekre.

„Jól érzem magam a vízen és a kislányommal is, aki néhány hetes, így nem egyszerű vele még az élet – nyilatkozott Dusev-Janics. – Az első két hétben még csak Milana körül forgott a világ, én pedig napról napra egyre rutinosabb anya leszek. Megvan a terv, de fontos, hogyan érzem majd magam. Fájdalmaim nincsenek, csak a derekam rakoncátlankodik néha, de ha bemelegítek, már el is múlik, amúgy pedig állandó orvosi felügyelet mellett teszem a dolgomat.”

Hozzátette: jelen helyzetben nem szeretne ígérgetni, mindössze célokat tűz ki maga elé.

„Ilyen cél, hogy minél gyorsabban menjen a kajakozás, aztán hogy kijussak a londoni olimpiára, majd pedig ha ott leszek, minél fényesebb érmet nyerjek. Ám szembesültem már azzal a ténnyel, hogy nagyon nehéz lesz mindezt elérni.”

Dusev-Janics kijelentette: egyelőre csak az egyes számít, csapathajókban még nem gondolkodik.

„Londonban még sosem jártam, ez pedig újabb motiváció. Három olimpián már részt vettem, remélem, most összejön a negyedik is. Nagy elvárásaim vannak magammal szemben, és nem szeretnék csalódást okozni sem magamnak, sem azoknak, akik segítenek” – mondta.

Dusev-Janics Natasa a férjével, Andrian Dusevvel, valamint kislányukkal, Milanával vasárnap másfél hónapos edzőtáborba utazik: a célpont Bulgária.

Legfrissebb hírek

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
8 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
34 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
53 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája