Kajak-kenu: Hódosi itthon, az olimpiai bajnok tagadta, hogy körözték

2012.01.15. 00:03
Címkék
A Szöulban győztes kajaknégyes tagja, Hódosi Sándor Vitray Tamásnak adott exkluzív interjút a Digi Tv-ben. Olimpiai bajnokunk – aki tizenhét éve nem járt Magyarországon – beszélt pályafutásáról, és a vele kapcsolatos találgatásokról.

Az 1988-as szöuli olimpián a magyar kajaknégyes bajnoki címet szerzett. A kvartettből Csipes Ferenc, Gyulai Zsolt és Ábrahám Attila most is köztünk él, rendre feltűnik a képernyőkön. A negyedik tag, Hódosi Sándor viszont közel két évtizede eltűnt, és sokáig nem is hallottunk róla.

„Tizenhét év után látogattam haza. Korábban nem volt okom hazajönni, de persze büszkén vállalom, hogy magyar vagyok.”

A jelenleg Houstonban élő Hódosi hivatalosan vándorolt ki, és mint elmondta, az olimpiai bajnoki címének köszönhette, hogy megkapta a zöldkártyát. A korábbi kajakos eloszlatta azt a pletykát is, miszerint az Interpol körözte volna, mondván, ha ez így történik, egészen biztosan nem járkálhatott volna szabadon az Egyesült Államokban.

„A kalandvágy vitt előre, mindig önfejű, makacs ember voltam. Bár nem tartom magam bolondnak, de sokat tanultam a saját hibáimból.”

Vitray Tamással felelevenítették a legendás 1988-as győzelmet. Ott eredetileg a Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Kovács Zoltán négyes indult volna, de utóbbi kettő nem volt jó formában, így került be Hódosi és Ábrahám, velük pedig olimpiai bajnoki címig repült a hajó.

1988 után azonban rossz évek jöttek Hódosira, saját elmondása szerint kicsit fejébe is szállt a siker. Emiatt hamar abba is hagyta a kajakot, az üzleti életben próbált boldogulni, jelenleg egy sportbárban dolgozik. Szerencsés embernek tartja magát, mivel soha nem volt honvágya, de persze soha nem tagadja meg magyar voltát.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
28 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
32 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
34 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
39 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
56 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája