Kajak-kenu: Ábrahám Attila lett a szövetség új főtitkára

2012.02.14. 19:21
null
Az új főtitkár (balra) hivatalosan március elsején áll munkába (Fotó: NS-archív)
Címkék
A ma délutáni zárt ülésén Ábrahám Attilát, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét választotta meg főtitkárnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.

Az MKKSZ (Magyar Kajak-Kenu Szövetség) elnöksége három jelölt; Buri Gergely, Doma Gergő és Ábrahám Attila meghallgatása után döntötte el, hogy utóbbi legyen a leköszönő főtitkár, Schmidt Gábor utódja – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.

„Nagyszerű, hogy három ilyen felkészültségű, de különböző tapasztalatú jelölt emelkedett ki a sportágból. Eredményes versenyzők voltak, végzettségük, vezetői, sportvezetői tapasztalatuk mindhármunkat alkalmassá tenné a főtitkári feladat ellátására – nyilatkozta a jelöltekkel kapcsolatban Baráth Etele, a szövetség elnöke. – A szövetség az elfogadott sportági stratégia mentén végzi a tevékenységét, a főtitkár egyik legfontosabb feladata ennek a stratégiának a végrehajtása a hivatali szervezet élén. A sportág a következő időszakban több jelentős szakmai szervezeti átalakuláson kell, hogy keresztülmenjen, amelyben a főtitkárnak a kialakuló munkamegosztáson belül fontos feladata lesz. Ábrahám Attila eddig is velünk dolgozott, az elnökség tagjaként tisztában van vele, hogy mik az elvárások vele szemben, jogászember, aki igazgatási, államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik, ezért kaphatta meg a bizalmat az elnökségtől.”

Ábrahám Attila jelenleg az olimpiai bajnokok képviseletét látja el az MKKSZ elnökségén belül, ebbéli tisztségéről az alapszabály értelmében le kell mondania. Az új főtitkár hivatalosan március elsején áll munkába.

„Nagyon motiváltan vágok neki ennek a feladatnak, tisztában vagyok azzal, hogy szinte függetlenül a londoni szerepléstől, a sportágra nehéz időszak várhat az olimpiai után – nyilatkozta Ábrahám Attila a kajakkenusport.hu-nak.– Úgy gondolom, hogy el kell kezdenünk már most olyan alternatívákon gondolkodni, ami fenntartható sportági modell kialakítását segíti, abban az esetben is, ha a gazdasági helyzete változik a kajak-kenunak. Fel kell használni, eladhatóvá kell tenni azt a rengeteg jó tapasztalatot, amit a sportág felhalmozott az elmúlt évtizedekben, például egyesületi szinten szabadidősport szolgáltatások nyújtásával. Továbbra is nyitni kell a parasportolók irányába, és harcolni a tiltott teljesítményfokozók használata ellen.”

Az új főtitkár határozatlan idejű munkaszerződést kap, de kinevezése a következő tisztújító közgyűlésig, 2013 tavaszáig szól, vagyis addig, amíg tart a jelenlegi elnökség mandátuma.

Az MKKSZ elnöksége döntött arról is, hogy a korábban elfogadott menetrend alapján szeretné szétválasztani a szakmai irányítói, vezetői feladatokat és a főtitkári feladatokat. A szakmai vezetői feladatokat március elsejétől Vaskuti István, a szövetség szakmai alelnöke látja el.

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 perce

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
14 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Takács Boglárka szép futással Európa-bajnoki 8. lett 200 méteren

Atlétika
1 órája

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája