Kajak-kenu: Benedek Dalma már elrakta a maga pofonjait

Vágólapra másolva!
2012.02.15. 14:46
null
Athénról és Pekingről lemaradt, Londonból nem akar hiányozni (Fotó: Benedek Dalma)
Címkék
Hétszeres világbajnok kajakosunk, Benedek Dalma gőzerővel készül a londoni olimpiára. Készült ő már Athénra és Pekingre is, de azokról végül lemaradt: előbb a párosból, majd a négyesből szorult ki. A londoni részvételért sokat dolgozott az elmúlt esztendőkben – három vb-t nyert a négyes hátsó beülőjeként –, és tudja, hogy még hasonlóan kemény munka vár rá az elkövetkezendő hónapokban, amelynek fontos állomása lesz az április válogató.

Meglehetősen korán, május közepén lesz az egyesválogató. Világbajnokunk egyelőre csak arra összpontosít.

„Most csak erre az egy számra koncentrálok, hiszen a párosindulás és a csapathajó összetétele is azután kerül majd szóba, ha már eldőlt, ki az a szerencsés, aki rajthoz állhat K–1 500 méteren Londonban. Azt nem jelentem ki, hogy nem érdekel a páros, de mindenki tudja, elsősorban az egyes ad jó belépőt a többi számhoz.”

Benedek Dalma az elmúlt három évben mindannyiszor tagja volt az ötszáz méteren háromfajta összeállításban világbajnoki aranyérmet szerző négyesnek. De vajon ezzel végérvényesen elcsitította azokat a véleményeket, amelyeket Peking előtt fogalmaztak meg vele kapcsolatban, hogy Benedek Dalma stílusa nem való a csapathajóba.

„Nagyon remélem, hogy ez így van” – mondta a kajakos, aki egyelőre nem kapott visszajelzéseket a Csipes Ferenc irányította csoport tagjaitól, hogy számítanak rá az idén, az olimpia évében is.

„Nem is baj. Ilyenkor mindenki magával, a saját felkészülésével van elfoglalva, ez a természetes. Ám amikor kialakul a csapathajó, mindenki félretesz mindent, és képes a cél, a világbajnoki vagy olimpiai arany érdekében igazi csapattá átlényegülni. Most még nem beszélünk egymással, nem látjuk, ki hol tart, de ennek is eljön majd az ideje. Nekem az a fontos, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek, és mindent megtegyek annak érdekében, hogy ott legyek Londonban. Korábban sem ezzel volt a probléma.”

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
12 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
45 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik